Világ MTI 2015. szeptember. 08. 05:55

Ezer menekült érkezik Németországból Franciaországba

A Párizs körüli Ile-de-France régióban tíz átmeneti helyen olyan védelemre szoruló migránsokat fogadnak be, akik jelenleg Németországban tartózkodnak. Ezekben a központokban néhány hétig maradnak a menedékkérők, azután országszerte olyan településeken helyezik el őket, amelyek szívesen látnak menekülteket.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a kormányzó szocialisták vezetőségét arról tájékoztatta, hogy "a következő napokban" ezer migráns érkezik Németországból, és hogy fogadásuk megszervezésére országos koordinátort nevezett ki – közölte hétfő este Olvier Faure, a Szocialista Párt szóvivője.

"A következő napokban Franciaország a németországi erőfeszítések enyhítésére ezer olyan migránst fogad be, akiknek a dossziéja szinte teljesen lezárult, miután olyan országokból érkeztek, amelyeket illetően nem kell haboznunk a kérésüket elfogadni" – mondta a szóvivő.

A miniszter azt kérte, hogy (a menekültek befogadási) folyamata rendezetten menjen végbe. Minden szempontból profin kell végrehajtani" – fogalmazott a szóvivő. "Tájékoztatnunk kell a franciákat a befogadás módszeréről. Nem arról van szó, hogy újabb Calais-kat hozzunk létre országszerte" – tette hozzá.

Münchenbe érkeztek a menekültek Magyarországról
MTI / EPA / Sven Hoppe

Az észak-franciaországi Calais kikötővárosában mintegy háromezer külföldi tartózkodik illegálisan felállított sátortáborokban arra várva, hogy a Franciaországot Nagy-Britanniával összekötő La Manche-csatorna alatti alagúton áthaladó vonatokra felkapaszkodva, illetve a csatornát átszelő kompokon elbújva átjusson a túlsó partra.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a Párizs körüli Ile-de-France régióban tíz átmeneti helyen olyan védelemre szoruló migránsokat fogadnak be, akik jelenleg Németországban tartózkodnak. Ezekben a központokban néhány hétig maradnak a menedékkérők, azután országszerte olyan településeken helyezik el őket, amelyek szívesen látnak menekülteket. "Megállapodtunk abban, hogy a menekültek, akiket sürgősen befogadunk, kizárólag szíriai, iraki és eritreai állampolgárok lesznek" – hangsúlyozta a minisztérium.

Francois Hollande államfő délelőtt bejelentette, hogy Franciaország befogad 24 ezer menekültet a következő két évben az Európai Bizottság által javasolt elosztás alapján. A cél, hogy ezeket az embereket "méltó körülmények között" tudjuk fogadni – hangsúlyozta a kormánypárt szóvivője.

Franciaországban jelenleg 275 befogadó központban mintegy 25 ezer menedékkérőt és menekültet tudnak ellátni maximum két évig, ez azonban nem elég férőhely az összes kérelmezőnek. A kormány három hónappal ezelőtt bejelentette, hogy két év alatt további 10 ezer sürgősségi szálláshelyet hoz létre.

A belügyminiszter szombatra egyeztetésre hívta azokat a polgármestereket, akik jelezték, hogy önkéntes alapon befogadnának menekülteket. A befogadás zökkenőmentes egyeztetéséhez hétfőn este Kleber Arhoul prefektus személyében országos koordinátort nevezett ki a belügyminiszter.

"Az elmúlt napokban önök közül többtucatnyian kifejezték szándékukat, hogy a településükön befogadnának menekülteket és menedékkérőket, akik életük kockáztatásával menekülnek a barbarizmus, a kikényszerített áttérés, a kínzások és a háború elől" – írta a belügyminiszter a 36 ezer önkormányzati vezetőhöz eljuttatott levelében, amelyet vasárnap hozott nyilvánosságra.

"Ez a döntés illeszkedik a francia hagyományokba, és ezt szeretném önöknek megköszönni" – tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy Franciaország korábban menedékjogot adott az örmény népirtás túlélőinek, az antifasiszta ellenállóknak, a spanyol köztársaságiaknak, a totalitárius rezsimek disszidenseinek.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.