2015. szeptember. 04. 06:48 MTI Utolsó frissítés: 2015. szeptember. 04. 11:10 Világ

Spanyol lett a hivatalos nyelv az USA egyik társult államában

Puerto Rico törvényhozásának felsőháza, a szenátus jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely kimondja, hogy a szigetország hivatalos nyelve a spanyol legyen, aminek következtében az angol a második helyre szorul.

A tervezetet először tavaly terjesztették be, de akkor elutasították. Most ismét napirendre tűzték, és előzetes vita nélkül csütörtökön elfogadták a kormánypárti szenátorok nagy többségének támogatásával. 

"Azzal, hogy a spanyolt határoztuk meg hivatalos nyelvként, megerősítettük kulturális önazonosságunkat, és elismertük, hogy a lakosság több mint 80 százaléka nem ért és nem beszél angolul" – mondta Fas Alzamora szenátor.

A testület elnöke ellenezte a jóváhagyást, és azzal érvelt, hogy a XXI. században a kormányzati erőfeszítéseknek a multikulturális irányban kell haladniuk.

Puerto Rico az Egyesült Államok társult állama. A lakosság többségének a spanyol az anyanyelve, de akik az Egyesült Államokhoz való csatlakozást szeretnék, az angol nyelv elsőbbrendűsége mellett állnak ki. Egy 1983-ban elfogadott törvény mindkét nyelvet egyaránt hivatalosnak nyilvánította.

A törvénytervezetet még az alsóháznak is el kell fogadnia, hogy hatályba lépjen. Amint ez megtörténik, a kormányzat, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás területén kötelező lesz a spanyol nyelv kizárólagos használata.

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.