2015. július. 09. 18:10 MTI Utolsó frissítés: 2015. július. 09. 18:11 Világ

Panmindzsoni koncerttel hoznák össze Észak- és Dél-Koreát

Észak- és dél-koreai zenészeket, valamint énekeseket egyesítve szeretne nagyszabású koncertet szervezni a két ország határán egy dél-koreai hegedűművész.

Von Hjung Dzsun szerint az észak-koreai diplomácia előzetesen már jóváhagyta a tervet, amely szerint augusztus 15-én, a Koreai-félsziget japán megszállás alóli felszabadulásának 70. évfordulóján hetvenfős dél-koreai zenekar és ugyanekkora létszámú észak-koreai kórus előadásában csendülne fel Beethoven IX. szimfóniája és az Arirang című koreai népdal, a híres német karmester, Christoph Poppen vezényletével.

A dél-koreai illetékesek azonban egy jóval hivatalosabb beleegyezést is szeretnének kapni Phenjantól, mielőtt ők is áldásukat adnák a két Korea határán fekvő Panmindzsonba, a három évig tartó koreai háborút lezáró 1953-as fegyverszünet megkötésének helyszínére meghirdetett koncertre.

"Nem fogunk tudni beszélni egymással vagy megölelni egymást. Csak állni fogunk szemtől szembe, és a zenén keresztül kommunikálunk" – mondta a koncerttel kapcsolatban Von, arra utalva, hogy a két ország állampolgárai csak a kormány engedélyével látogathatják meg egymást, beszélhetnek telefonon vagy válthatnak levelet, illetve e-mailt egymással.

A szöuli Lindenbaum Music igazgatójaként dolgozó Von szerint valahol máshol, esetleg egy dél-koreai átkelő vagy egy korábbi amerikai katonai bázis közelében ad koncertet dél-koreai zenésztársaival, ha nem tudják összehozni a határkoncertet.

A hegedűművészt egyébként a Daniel Barenboim és a néhai Edward Said által közel-keleti zenészekből 1999-ben alapított West-Eastern Divan Orchestra inspirálta.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?