2015. június. 16. 10:56 MTI Utolsó frissítés: 2015. június. 16. 12:22 Világ

Arrébb tolta 3 centit a földrengés a Mount Everestet

Három centiméterrel délnyugat felé mozdította el az április 25-i 7,8-as erősségű nepáli földrengés a világ legmagasabb csúcsát, a Mount Everestet – közölte a kínai földméréstani, térképészeti és geoinformációs hivatal.

A hivatal munkatársainak mérései szerint a Mount Everest (Csomolungma) évenként négy centiméterrel, 40 centiméterre mozdult el északkeleti irányba az elmúlt évtizedben, és a hegy ugyanebben az időszakban három centiméterrel magasabb lett.

Az Everest "folyamatosan északkeleti irányba mozog, és a földrengés egy kicsit visszatolta az ellentétes irányba" – idézte Hszü Hszi-vejt, a hivatal igazgatóhelyettesét a China Daily kínai napilap.

A mozgás amplitúdója teljesen normális – tette hozzá az illetékes.

A második földregés május 12-én, amely a Richter-skála szerint 7,5 erősségű volt, az Everest helyzetében nem okozott változást – írták a kínai szakemberek tanulmányukban, amelynek méréseit műholdas megfigyelések alapján végezték.

A nepáli-kínai határon fekvő Mount Everest annál a törésvonalnál terül el, amely elválasztja az északra mozgó indiai szubkontinenst Eurázsiától. A két földrengésben több mint 8700 ember halt meg, köztük a Mount Everest megmászására készülő 18 alpinista.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?