2015. június. 09. 15:45 MTI Utolsó frissítés: 2015. június. 09. 18:20 Világ

Lukasenka még mindig elnök akar lenni Fehéroroszországban

Kihirdették kedden az elnökválasztás időpontját Fehéroroszországban: október 11-ét jelölték dátumnak. Nem várható szoros küzdelem, mivel indul a tisztért Aljakszandr Lukasenka is, aki már 21 éve elnök.

Lukasenka nem örvendhet osztatlan népszerűségnek. Amikor legutóbb, 2010-ben újraválasztották, tömegek vonultak az utcára, és rohamrendőrség oszlatta fel a demonstrálókat. Több ellenzéki elnökjelöltet, illetve híveiket megvertek, börtönbe csuktak.

Az emberi jogok és a politikai ellenzék ellehetetlenítése miatt a nyugati országok diktátornak nevezik Lukasenkát, bár az utóbbi időben javult vele a kapcsolat, mert országa orosz függésének lazítását szorgalmazza.

Fehéroroszország nagyrészt állami tulajdonú gazdasága azonban szorosan kötődik Oroszországhoz, amely Fehéroroszország legfőbb energiaellátója. Emellett – diplomaták szerint – a fehérorosz biztonsági szolgálatnak szintén szorosak a kötelékei az orosszal.

Miután Fehéroroszország központi választási bizottsága kedden bejelentette az október 11-i elnökválasztási dátumot, Lukasenka közölte, hogy korlátlan hozzáférést biztosít a választáshoz a nemzetközi ellenőröknek. "Nem akadályozunk senkit a megfigyelésben" – mondta a 60 éves elnök.

Hirdetés