Eltemették a hétvégi esküvő után lemészárolt családot Martonoson
Végső nyugalomra helyezték a martonosi temetőben a vasárnap meggyilkolt fiatal nőt és szüleit – írja a Délmagyar.hu. A 25 éves, frissen férjhez ment Natália apósa végezte ki a családot. A magyar-szerb határtól 33 kilométerre levő vajdasági faluban rengetegen búcsúztatták az áldozatokat.
A 25 éves nőt, 52 éves apját és 43 éves anyját vadászpuskájával lőtte agyon a nő apósa, aki szombaton ott volt a fiatalok magyarkanizsai esküvőjén, de már ott is dühöngött. A rendőrök elvitték ugyan, de két óra múlva kiengedték.
Másnap Oromon előbb lelőtte volt feleségét és annak szüleit, majd autójával Martonosra hajtott, ahol menyét és annak szüleit végezte ki.
A menyasszony egyik francia vendégét, egy nőt is megsebesített a vállán. A meglőtt asszony férje vette el a puskát a támadótól, és lelőtte vele. A francia pár hétéves kisfia végignézte mindezt.
Vagy egy másik verzió is ezekről a pillanatokról: van, aki úgy emlékszik, hogy egy széklábbal terítette le a fegyvert a francia férfit, akit azután kihallgatásra elvittek a rendőrök.
A szerdai temetésen legalább 500-an vettek részt, a sírkert környékén nem lehetett találni szabad parkolót, sok magyar rendszámú kocsit is lehetett látni – olvasható a cikkben.
A búcsúztatás nagyon megható volt, a pap is alig találta a szavakat. Beszédéből kiderült, hogy a fiatal pár mindössze 18 óráig volt házas. A temetésen a magyarkanizsai vöröskereszt ruhájában álltak többen díszőrséget, Natália tagja volt a helyi szervezetnek.
A martonosiak korábban azt mondták, hogy a lövöldöző férfi válófélben volt. Erőszakos embernek ismerték, verte a feleségét. A rendőrökkel is balhézott, állítólag épp a vérengzés előtt akarták bevonni vadászfegyverét, de nem tudták.
A fia és a menyasszonya kint éltek Franciaországban, csak az esküvőre jöttek haza. Úgy volt, hogy kint telepednek le.
A szerb belügyminiszter már hétfőn felmentette a kanizsai és a zentai rendőrparancsnokot, és fegyelmi vizsgálatot rendelt el az ügyben – írta a szerbiai Politika című napilap.
A meglőtt francia nőt még mindig Újvidéken ápolják a kórházban. Férje nem volt ott a temetésen, és egyelőre az is bizonytalan, hogy kiengedték-e a rendőrségről.