2015. május. 11. 13:03 MTI Utolsó frissítés: 2015. május. 11. 15:19 Világ

Fotózó osztrák építész került bajba Abu-Dzabiban

Az iráni nagykövetség épületének fotózása miatt eljárást indítottak egy osztrák építész ellen az Egyesült Arab Emírségekben – közölte a Kurier című osztrák napilap hétfői száma. A férfi az ország fővárosában, Abu-Dzabiban készítette a fényképet. A Kurier beszámolója szerint ezután egy géppisztolyos, egyenruhás férfi lépett oda hozzá, elvette a fényképezőgépét és az útlevelét is.

A lap állítása szerint az építész "nem szándékosan" fotózta éppen azt az épületet.

Három nap vizsgálati fogság után a férfi újra szabadlábon van, az országot azonban nem hagyhatja el.

A vád szabálysértés, kémkedés vagy akár terrorizmus gyanúja is lehet.

Martin Weiss, az osztrák külügyminisztérium szóvivője megerősítette a történteket az APA osztrák hírügynökségnek. Néhány országban a nagykövetség épületének fotózása már terrorcselekmény előkészítésének számít, ami hosszú börtönbüntetést vonhat maga után – tette hozzá.

A szóvivő szerint leginkább turistákkal esik meg, hogy tiltott épületet fotóznak, mivel nem értik, vagy éppen nem látják meg a figyelmeztető kiírást.

A külügyminisztérium tájékoztatása szerint a férfi már kapcsolatban van az osztrák konzulátussal, van osztrák jogi képviselője, de még nem tudni, mennyi ideig húzódik az ügye.

Az osztrák illetékes hatóság azt tanácsolja a hasonló helyzetbe került turistáknak, hogy a fotót azonnal töröljék le a gépükről. Ugyanezt tette az osztrák építész is, azonban mivel leginkább épületekről készült fotók voltak gépének memóriakártyáján, még gyanúsabb lett a hatóságoknak.

Hirdetés