2015. május. 04. 05:35 MTI Utolsó frissítés: 2015. május. 04. 08:42 Világ

Megvan, kit küld maga helyett Moszkvába a Kedves Vezető fia

A névleges államfő képviseli Észak-Koreát Kim Dzsong Un helyett a második világháború európai befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezendő május 9-i ünnepségen Moszkvában.

Az eseményen Kim Jong Nam, a Legfelső Népi Gyűlés Elnökségének elnöke vesz részt – közölte a kommunista állam hivatalos hírügynöksége, a KCNA hétfőn.

A moszkvai ünnepség lett volna a három évvel ezelőtt hatalomra került Kim Dzsong Un első hivatalos külföldi útja. Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője csütörtökön jelentette be, hogy az észak-koreai vezető belső ügyek miatt úgy döntött, Phenjanban marad.

Előzőleg számos megfigyelő úgy értékelte Kim Dzsong Un beharangozott moszkvai látogatását, hogy Phenjan csökkenteni akarja függőségét első számú szövetségesétől, Kínától, és Moszkvához akar közeledni.

Oroszország az utóbbi időben több jelét is mutatta annak, hogy támogatja Észak-Koreát: elindította a két nép közötti "barátság évét", és fejleszteni fogja az észak-koreai vasúthálózatot az ottani természeti erőforrásokhoz való hozzáférés fejében.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.