2015. április. 30. 17:16 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2015. április. 30. 17:17 Világ

Még két európai államfő mondott nemet Putyin meghívására

A szlovén államfő helyett a külügyminiszter, a horvát államfő helyett pedig a moszkvai nagykövet vesz részt csak a május 9-i moszkvai győzelmi napi ünnepségeken.

Nem vesz részt Borut Pahor szlovén államfő a május 9-i moszkvai győzelem napi ünnepségeken, amelyekre Vlagyimir Putyin orosz elnöktől kapott meghívást. Szlovéniát a külügyminiszter, Karl Erjavec fogja képviselni az eseményen – közölte csütörtökön az elnöki kabinet.

A közleményben az áll, hogy az államfő az Európai Tanács ajánlása miatt nem vesz részt a katonai parádén, amelyben arra kérik az Európai Unió tagállamait, hogy államfői szinten ne képviseltessék magukat a rendezvényen. Helyette az aznap Ljubljanában a fasizmus feletti győzelem napján tartandó ünnepségen mond beszédet.

Kolinda Grabar-Kitarovic horvát köztársasági elnök egy héttel korábban Szlovéniában, egy újságírói kérdésre válaszolva jelentette ki, hogy nem megy el Moszkvába, helyette a moszkvai nagykövet képviseli Horvátországot a rendezvénysorozaton. Hivatalos közleményt erről még nem adott ki a zágrábi elnöki hivatal.

A volt jugoszláv tagköztársaságok közül a jubileumi moszkvai győzelem napi ünnepségeken májusban jelen lesz Tomislav Nikolic szerb elnök és Bosznia-Hercegovina államvezetésének egyik tagja, de nem vesz részt Filip Vujanovic montenegrói elnök, aki helyette a podgoricai megemlékezésen mond beszédet.

Csütörtökön vált ismertté, hogy az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un se lesz ott, pedig márciusban még úgy tűnt, igent mond az orosz elnök meghívására.

Magyarországot sem Áder János képviseli, hanem a moszkvai nagykövet. 

Az ünnepségtől több állam- és kormányfő  marad távol a Kremlnek az ukrán válságban játszott szerepe miatt. Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár is lemondta részvételét, Merkel azonban május 10-én mégis ellátogat Moszkvába, hogy koszorút helyezzen el a második világháborúban elesettek emlékére. Az európai államfők, illetve kormányfők közül eddig Tomislav Nikolic szerb államfő, Alekszisz Ciprasz görög kormányfő, Robert Fico szlovák kormányfő, valamint Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök jelezte, hogy Oroszországba utazik.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.