2015. április. 10. 16:41 MTI Utolsó frissítés: 2015. április. 10. 18:05 Világ

Már a Kaukázusba is beszivároghatott az Iszlám Állam

Körülbelül 1700 orosz lehet az Iszlám Állam fegyveresei között, és számuk növekedhet – ezt mondta pénteken Szergej Szmirnov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat helyettes vezetője.

A titkosszolgálatai tisztviselő a Sanghaji Együttműködés Szervezete (SESZ) tagállamainak terroristaellenes szerveit összefogó tanács taskenti ülésén szólalt fel. A 2001-ben alapított szervezetnek tagja Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán.

Az ülés után Szmirnov azt is mondta, hogy az Iszlám Állam már jelen van az Észak-Kaukázusban. A Kaukázusi Emirátus nevű terrorista csoport néhány parancsnoka hűséget esküdött az Iszlám Államnak. A fenyegetés valós – hívta fel figyelmet. Hozzátette, hogy becslése szerint a SESZ-tagállamok polgárainak ezrei küzdenek soraikban. Nagyjából 1700 orosz állampolgár harcol Szíriában és Irakban, de tudni 300 tádzsikról is.

A taskenti ülés résztvevői a nemzetközi terrorista csoportok elleni lépésekről egyeztettek, és elhatározták, hogy a tagállamok elmélyítik együttműködésüket: titkosszolgálataik kicserélik információikat, adatokat gyűjtenek a terrorszervezetekről és mozgásukról – mondta az orosz titkosszolgálati vezető.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.