2015. április. 01. 21:10 MTI Utolsó frissítés: 2015. április. 01. 21:25 Világ

Kisdoktori, plágium, lemondás - Szlovéniában is megtörtént

Benyújtotta lemondását szerdán Klavdija Markez szlovén oktatási miniszter, miután a szlovén sajtó kiderítette, hogy kisdoktori dolgozatában plágiummal élt. Mindössze két napot töltött posztján.

Elődje, Stanka Setnikar Cankar azért mondott le még márciusban, mert a helyi média hírül adta, hogy fizetése mellett az elmúlt évtizedben nagy pénzösszegeket vett fel állami intézményektől tanácsadás címén. 

Klavdija Markez a balközép kormányzó Miror Cerar Pártjának a tagja, és hétfőn nevezték ki az oktatási minisztérium élére. Szerdán, a miniszterelnökkel folytatott beszélgetés után néhány órával adta be lemondását. Miro Cerar Pártja közölte, azt kérik a miniszter asszonytól, hogy a parlamenti helyét, ahova visszatérhetne, adja át másnak. 

A plágiumra a sajtó hívta fel a figyelmet, miután egy számítógépes program feltárta, hogy a miniszter asszony kisdoktori dolgozata, amelyet egy magánegyetemen szerzett meg 2005-ben, hasonlít egy diplomamunkához, amelyet három évvel korábban egy közgazdasági egyetemen adtak be. A program szerint az egyetemi dolgozatban fellelt hibák 37 százalékát is átmásolták. 

Az egyetem, amelyen Markez kisdoktoriját megszerezte, csütörtökön felállít egy bizottságot, amely kivizsgálja az ügyet, és amennyiben bebizonyosodik a csalás, Klavdija Markez elveszítheti tudományos fokozatát. 

Markez a negyedik miniszter, akitől eddigi félévi kormányzása alatt megválik a jelenlegi szlovén kormány.

 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.