Eddig nem lehetett tudni a kedden lezuhant repülőgép két pilótájának a származását, ma kiderült, hogy mindketten németek voltak.
A düsseldorfi Patrick S. és a montabauri Andreas L. volt a kedden lezuhant Germanwings-gépet vezető két pilóta (az első a kapitány, a második a másodpilóta) - írta meg a Bild csütörtökön. Eddig nem hangzott el információ a pilóták nemzetiségéről, a fekete doboz elemzése után is csak annyi szivárgott ki, hogy a két pilóta németül beszélgetett egymással a gép felszállása után.
Az is ma derült ki a Germenwings-tulajdonos Lufthansa közlése nyomán, hogy a másodpilótát 2013 óta alkalmazzák, azóta 630 órát repült. A kapitányról már korábban közölték, hogy tíz éve dolgozik a cégnél, és hatezer órát repült már. Mindketten megbízható pilótának számítottak.
A Le Monde ugyan azt közölte, hogy a kabint elhagyó, majd oda visszajutni nem tudó tiszt a másodpilóta volt, utóbb kiderült, hogy a kapitány maradt odakint. Hogy mi történhetett, arról itt olvashatnak elméleteket.