2015. március. 10. 19:56 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 10. 20:17 Világ

Felrobbantotta magát egy fiatal lány Nigériában

Újabb fiatal lány robbantotta fel magát kedden Nigéria északkeleti részén. Az öngyilkos merényletben legalább harmincnégyen meghaltak – közölték szemtanúk.

A helyi polgárőrség egyik tagja azt mondta: a merénylő késő délután hozta működésbe a nála lévő robbanószerkezetet a Borno szövetségi állambeli Maiduguri város egyik zsúfolt piacán.

A sebesülteket a mentők kórházba vitték. A hatóságok attól tartanak, hogy a halottak száma tovább nő, a sebesültek közül többen válságos állapotban vannak ugyanis.

A tájékoztatás szerint a rendőrségnek még időben sikerült megtalálnia és hatástalanítania egy másik pokolgépet a robbantás helyszínétől nagyjából 500 méterre.

Eddig egyetlen csoport sem vállalta magára a támadást, megfigyelők szerint azonban a Boko Haram iszlamista milícia állhat a merénylet hátterében.

A szélsőséges csoport egyik fellegvárának számító kétmilliós városban az előző szombaton is öngyilkos robbantásokat hajtottak végre, a terrorakciókban aznap ötvennégy ember halt meg.

Hirdetés