2015. január. 14. 06:06 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 14. 08:22 Világ

Kivégeztek egy vietnami veteránt az Egyesült Államokban

Méreginjekcióval kivégeztek az Egyesült Államokban kedden egy vietnami háborús veteránt, aki lelőtt egy seriffhelyettest Georgia államban. A 66 éves Andrew Howard Brannan halálos ítéletét egy Georgia állambeli börtönben hajtották végre.

Brannan 1998-ban lelőtt egy 22 éves seriffhelyettest, aki gyorshajtás miatt megállította. Kilenc golyót eresztett belé. A gyilkosságot rögzítette a rendőrautó videokamerája.

A vádlott ügyvédjei hasztalan próbálták elérni, hogy ne hajtsák végre a halálos ítélet. Arra hivatkoztak, hogy védencük tette közvetlen összefüggésbe hozható a vietnami katonai szolgálat miatt kialakult elmezavarával. Kegyelmi kérésüket továbbá azzal indokolták, hogy Brannan katonai szolgálatáért három kitüntetést is kapott.

Az ügyvédek felhívták arra is figyelmet, hogy 1984-ben, tizenhat évvel a vietnami bevetés után orvosok megállapították, hogy Brannan poszttraumás stresszben szenvedett, két évre rá pedig mániás depresszióba zuhant. Hat év alatt annyira romlott az egészségi állapota, hogy munkaképtelenné vált.

Brannant 2000-ben ítélték halálra, a Georgia állambeli legfelsőbb bíróság pedig helybenhagyta az ítéletet.

Idén ez volt az első kivégzés az Egyesült Államokban, tavaly 35 elítélten hajtották végre a halálos ítéletet.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?