2014. december. 20. 10:25 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 20. 09:52 Világ

Amerikától vesz harckocsikat Irak

Korszerű harckocsik eladását hagyta jóvá az Egyesült Államok kormánya Iraknak. A péteki washingtoni bejelentés szerint Irak a következő években 175 darab M1 Abrams típusú harckocsikhoz jut.

Az amerikai kormány hét végi közleménye szerint a harckocsik segíteni fogják Irakot határainak védelmében. Az ezzel kapcsolatos döntés egyben demonstrálja az Egyesült Államok elkötelezettségét az iraki önvédelmi képesség erősítésére.

Barack Obama elnök a közelmúltban engedélyezte, hogy több mint 3000 amerikai katonát küldjenek Irakba az Iszlám Állam szélsőséges terrorszervezet elleni harc támogatására.

Az M1 Abrams az amerikai hadsereg, illetve tengerészgyalogság fő harckocsi típusa, amelyet 1980-ban állítottak hadrendbe. Névadója Creighton Abrams tábornok, aki a vietnami háború során 1968 és 1972 között az amerikai csapatok parancsnoka volt, 1972-től 1974-ig pedig a vezérkar főnöke.

Katonai források szerint a harckocsik eladásáról szóló, 2,4 milliárd dolláros megállapodás keretében Irak egyéb berendezéseket, illetve alkatrészeket, valamint logisztikai támogatást is kap. A várható kongresszusi jóváhagyást követően a 175 M1 Abrams tankot öt év alatt szállítják le Iraknak.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.