2014. december. 12. 10:51 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 12. 11:51 Világ

Sztrájk van, szinte minden leállt Olaszországban

Mégis csatlakoztak a pénteki általános sztrájkhoz az olasz vasutasok. A munkabeszüntetés érinti az olaszországi állami és magán ágazatok többségét a közlekedéstől az oktatásig és az egészségügyig. Budapesti gépeket is töröltek.

A vasutas szakszervezetek sztrájkját az olasz közlekedésügyi miniszter először betiltotta, majd mégis engedélyezte. Azzal a módosítással, hogy a péntekre meghirdetett nyolcórás általános sztrájkot a vasutasok egy órával korábban befejezik, tehát délután négy órától újraindul az olaszországi vonatközlekedés. Addig is biztosított a hosszú távú nemzetközi járatok célba érése. A szombat este kezdődő újabb 24 órás vasutassztrájk kezdetét is szombat éjfélre tolták el. 

Sztrájkolnak az olasz légi- és hajóforgalom, valamint a városi tömegközlekedésben dolgozók, a közalkalmazottak, pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, a gyári munkások. 

Az "Így nem megy" jelszavú általános sztrájkot a CGIL és az UIL szakszervezeti föderáció hirdette meg a Matteo Renzi vezette balközép kormány gazdaságpolitikája és munkaügyi reformjával szemben. A sztrájk a CGIL tömegdemonstrációjával kezdődött Torinó utcáin. A menetet vezető Susanna Camusso CGIL-főtitkár elmondta,  a kormány megszorító intézkedései nem gazdasági növekedéshez, hanem recesszióhoz vezettek.  Munkahelyteremtést, beruházásokat, méltóságteljes munkát, a dolgozói jogok védelmét sürgette Camusso a 3 millió olasz munkanélkülire és a külföldre emigráló fiatalokra emlékeztetve.  

Az olasz szakszervezetek több mint 50 városban tartanak tüntetést. Matteo Renzi miniszterelnök hangoztatta, hogy a sztrájkhoz való jog Olaszországban biztosított, de a kormány nem a szakszervezetek szerint irányítja a politikáját. Diákok csoportja péntek hajnalban elfoglalta a római kormánypalota előtti teret "Nem adjuk a jövőnket!" feliratú transzparenssel. Békés demonstrációt tartottak az Expo 2015 milánói világkiállítás építkezési területén is. 

Ez az első alkalom, hogy a szakszervezetek egy balközép kormány idején rendeznek általános sztrájkot. Az utolsó általános sztrájkot az olasz szakszervezetek 2002 áprilisában tartották a II. Berlusconi-kormány alatt. Ezt megelőzően pedig 1982 júniusában a kereszténydemokrata Spadolini-kormány alatt.  

A Mávinform pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy hivatalos információjuk nincs az olasz vasutasok pénteki sztrájkjáról, egyelőre az olasz vasutak hivatalos közlése alapján úgy tudják: az olaszországi vasutasok december 14-én vasárnap 0 órától este 9 óráig sztrájkolnak. A Mávinform korábbi tájékoztatása szerint a sztrájk ideje alatt az olasz vasút belföldi vonatközlekedésében járatok törlésére, rövidülésekre, késésekre kell számítani. 

A Budapest Airport honlapján elérhető információk szerint az induló járatok közül törölték a Ryanair 12 óra 15 perckor induló milánói és az Alitalia 18 óra 15 perces római járatát. Az érkező gépek közül törölték a Ryanair 15 óra 50 perces milánói és az Alitalia 16 óra 55 perces római járatát. Azt javasolják az Olaszországba készülő utasoknak, hogy figyeljék a repülőtér honlapján a folyamatosan frissülő menetrendi információkat.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.