Egy nő diszkriminálása miatt büntették meg Törökországot Strasbourgban
Diszkrimináció vádjában bűnösnek találta és bírságra kötelezte kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a török hatóságokat, amiért a török biztonsági szolgálat egyik munkatársát kizárólag azért bocsátották el állásából, mert nő.
Az a nyilvánvaló tény, hogy a biztonsági szolgálat munkatársainak éjszakánként vidéki térségekben is kell dolgozniuk, valamint adott esetben lőfegyverek és testi erejük használatára kényszerülhetnek, nem igazolja azt, hogy a nőkkel és a férfiakkal különbözőképpen kellene bánni – derült ki a testület határozatából, amelyben arra kötelezték Ankarát, hogy tízezer euró értékben kárpótolják a felperest.
A most 39 éves nőt 2004-ben menesztették a török biztonsági szolgálattól, noha állását három évvel azt megelőzően, sikeres versenyvizsga letételével szerezte. A munkáltató egyértelművé tette számára, hogy elbocsátásának oka az, hogy nő és nem teljesítette a sorkatonai szolgálatot.
A nő amiatt fordult a strasbourgi bírósághoz, mert eddig hiába próbálta megtámadni a menesztéséről szóló döntést a török bírósági fórumokon.
"A nemek közötti egyenjogúság elérése manapság a tagállamok fontos célja" – hangsúlyozták a keddi ítéletben. Ezért szerintük adott esetben "csupán nagyon erős érveléssel" lehetne a nők és férfiak közötti megkülönböztetést összeegyeztethetőnek tartani az emberi jogok európai konvenciójával.
A strasbourgi testület ítélete nem jogerős. A török hatóságok három hónapon belül fellebezhetnek, és az ügy újratárgyalását kérhetik.