2014. november. 27. 20:52 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 27. 20:50 Világ

Ismert nyugati hírportálokra repülhetett rá a Szíriai Elektronikus Hadsereg

A damaszkuszi kormányhoz hű Szíriai Elektronikus Hadsereg csütörtökön magára vállalt több olyan hackertámadást, amelyeket nyugati hírportálok ellen követtek el – közölte a The Guardian című brit napilap.

A támadás célpontjai között szerepelt a The Independent, a The Daily Telegraph és a The London Evening Standard című brit lapok, valamint az amerikai OK! Magazine internetes oldala.

Meghackelték az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) honlapját is.

A portálok látogatóit egy üres lap és egy felugró ablak fogadta, amelyben azt írták, hogy "az oldalt feltörte a Szíriai Elektronikus Hadsereg".

A Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjével rokonszenvező szervezet már többször intézett internetes támadást befolyásos sajtóorgánumok ellen.

A szíriai polgárháború 2011-es kezdete óta működő kalózcsoport akciói miatt kárt szenvedtek egyebek mellett az AP és az AFP hírügynökség, a BBC és a France 24 tévécsatorna, továbbá a The New York Times amerikai napilap, illetve a Financial Times és a The Guardian című londoni újságok honlapjai vagy közösségi oldalai.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?