2014. november. 27. 11:08 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 27. 12:47 Világ

Nem engedik be az oroszok a litván autókat és kamionokat

Litvánia bruttó hazai termékének (GDP) négy százalékát veszítheti el amiatt, hogy Moszkva napok óta megtagadja a litván kamionok és személygépkocsik belépését Oroszország területére – jelentette ki csütörtökön Algirdas Butkevicius litván miniszterelnök.

"Szélsőséges helyzetben, ha teljes mértékben megszűnne az Oroszországba irányuló export, és teljesen leállna az áruszállítás, a veszteség elérné a bruttó hazai termék négy százalékát" – mondta a kormányfő. Hozzátette ugyanakkor, nem hiszi, hogy az események idáig fajulnának.

Szerinte a válság rendezéséhez az Európai Unió segítségét kell kérni. Az orosz-litván határon kialakult helyzetet pedig megvitatják majd december 3-án Brüsszelben, a közlekedési tanács ülésén.

A két szomszédos ország közötti kapcsolat az ukrán válság kirobbanása óta jelentősen megromlott. A litván kamionok beléptetését először múlt pénteken tagadták meg az orosz határon, egy nappal azután, hogy Dalia Grybauskaite, a balti ország elnöke terrorista államnak nevezte Oroszországot, kelet-ukrajnai katonai beavatkozása miatt.

Az orosz külügyminisztérium reagálása szerint a litván államfő megnyilatkozása még a kijevi radikális nacionalisták legszélsőségesebb kijelentéseit is felülmúlja. Az orosz vámhatóság közleményében azzal magyarázta a kialakult helyzetet, hogy Litvánián keresztül nagy mennyiségben áramlott be országba hamis árubizonylattal ellátott áru, kijátszva az európai termékeket sújtó orosz szankciókat.

Litvánia, az egykori szovjet tagköztársaság 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz (EU) és a NATO-hoz, határozottan támogatja Kijev és az unió közeledését. A 3,5 milliós országban a lakosság 6,1 százaléka orosz ajkú. A térségben sokan attól tartanak, hogy Moszkva az orosz ajkú kisebbség védelmére hivatkozva Ukrajna után a három balti ország valamelyikében is beavatkozik.

Az eddig Ukrajnához tartozó Krím félsziget márciusi annektálása után a további orosz terjeszkedéstől való félelem miatt Észtország, Lettország és Litvánia is kérte a NATO katonai erejének növelését területén.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.