Egymás építik a mecseteket a török állami egyetemeken
Mecsetet akarnak építeni Törökország minden állami egyetemén – jelentette be pénteken a török vallásügyi hivatal, és ezzel a bírálók szerint a török kormány újabb lépést tesz a társadalom iszlamizációja felé.
Több mint nyolcvan egyetemen építik már a mecseteket, és ebből tizenöt helyen meg is nyitották a muzulmán imahelyeket. 2015-ben további ötven megnyitását tervezik – számolt be Mehmet Görmez hivatalvezető.
Az imámoknak - akik fizetésüket az országban érvényben lévő szabály szerint a török kormánytól kapják - egyebek mellett az lesz a feladatuk, hogy a nehézségekkel küzdő fiataloknak felajánlják a segítségüket.
Görmez hangsúlyozta, hogy a vallásügyi hivatal kiemelt figyelmet fordít a nagyvárosi egyetemeken működő mecsetekre, mivel "ezek az egyetlen eszközök arra, hogy a városokban és a társadalom életében helyet kaphassanak az imádkozás helyszínei".
Korábban a török kormány korlátozta az alkoholfogyasztást és a dohányzást, valamint engedélyezte a török tisztségviselőknek és egyetemistáknak, hogy az iszlám vallás előírásai szerint fátylat viseljenek. Szeptemberben ezt Ankara a középiskolák diákjaira is kiterjesztette.