Elektronikus úton, érintőképernyő segítségével szavazhatnak Namíbia választópolgárai a november 28-i elnök- és parlamenti választásokon, az afrikai földrészen elsőként - közölte a választási bizottság elnöke.
Az elektronikus szavazás bevezetésétől pontosabb és gyorsabb eredményt várnak.
"Nagy lépés ez Namíbia és egész Afrika számára" - jelentette ki a bizottság elnöke, Nontemba Tjipueja pénteken a francia hírügynökségnek. "Nem lesznek rontott szavazatok. Minden szavazat számítani fog" - hangoztatta.
Az illetékes szerint az elektronikus szavazás lehetővé teszi, hogy az eredmények összeszámlálása közvetlenül az urnazárás után megkezdődhessen, és még aznap le is zárulhasson, a hivatalos eredményhirdetésre így 24 órán belül sor kerülhet.
A nagy kiterjedésű, de gyéren lakott dél-afrikai ország 2,2 millió lakosa közül 1,1 millióan rendelkeznek választójoggal. A legutóbbi választásokon, 2009-ben 12 ezer érvénytelen szavazat volt, ennyi voks elegendő egy parlamenti képviselő megválasztásához.
Az újítást nem mindenki üdvözölte, egyes ellenzéki pártok nyugtalanítónak tartják, hogy a berendezések meghibásodhatnak.