2014. október. 24. 21:05 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 24. 21:07 Világ

Gáztámadást hajthatott végre az Iszlám Állam

Szédüléssel, hányingerrel és légzési zavarokkal vittek kórházba szeptemberben tizenegy iraki rendőrt, miután az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyveresei minden jel szerint klórgáztámadást hajtottak végre ellenük Bagdadtól 80 kilométernyire északra.

Az esetről pénteki számában számolt be a The Washington Post. A lap szerint ez lehet az első megerősített eset, amikor az IÁ vegyi fegyvert vetett be a harctéren. Az iraki hadsereg szerint két másik klórtámadás is történt azóta, hogy a terroristák nyáron elfoglaltak egy volt vegyifegyver-gyárat az ország területén, de a korábbi incidensek részletei tisztázatlanok. 

Az IÁ által bevett létesítményben mintegy 2500 leromlott állapotú vegyi rakétát tároltak egy betonbunkerben. Szakértők szerint azok a fegyverek aligha hatékonyak már. A lap rámutatott arra, hogy az IÁ eddig jelentett vegyi támadásai nem voltak sikeresek. 

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szeptemberi jelentése szerint az Irakkal szomszédos Szíria északi részén "módszeresen" alkalmaznak vegyi fegyvereket. Az amerikai kormány ezekért a szíriai kormányt tette felelőssé. Irakból már évek óta nem jelentettek vegyi támadást. 

Jelentések szerint az IÁ szerdára virradóra klórt vethetett be az általa ostromlott Kobaninál is, a szíriai város számos lakójánál ugyanis vegyi fegyver hatására fellépő panaszok mutatkoztak. A vegyi támadás tényét a Kobanit védő kurd Népvédelmi Egységek (YPG) vezetői nem erősítették meg.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?