2014. október. 22. 10:12 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 22. 10:11 Világ

Elkezdik lebontani a fukusimai védőborítást

A 2011. márciusi földrengésben és szökőárban balesetet szenvedett fukusimai atomerőműben elkezdődött az előkészítése az egyes reaktor poliészter-borítása eltávolításának. A hidrogénrobbanás miatt megrongálódott épületet három évvel ezelőtt azért burkolták be, hogy megakadályozzák a radioaktív anyag szétterjedését.

A Tokiótól mintegy 250 kilométerre északra található, a 2011-es földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai erőműben elkezdték eltávolítani a robbanás miatt megrongálódott épület poliészter-borítás eltávolítását, amely a radioaktív anyagok szétterjedésének megakadályozását szolgálta.

Az üzemeltető Tepco energiavállalat közlése szerint 2016 márciusa körül fejezik be ezt a meglehetősen bonyolult munkát, amely után következik a hidrogénrobbanásban keletkezett törmelék eltakarítása, az épület belsejében lévő medencében tárolt uránrudak elszállítása, és a legnehezebb feladat, a részlegesen megolvadt urán kivonása. 

A Tepco munkásai szerda reggel elkezdtek lyukakat fúrni a megrongálódott reaktor épületét fedő burkolaton. Ezeken keresztül egy kémiai vegyületet fecskendeznek be, hogy nehogy radioaktív por kerüljön a levegőbe a borítás eltávolítása közben.

A japán energiavállalat már márciusban meg akarta kezdeni az épület burkolatának lebontását, de a munkát előbb műszaki meghibásodás, majd a helyi lakosok tiltakozása miatt el kellett halasztani. Júliusban a fukusimai erőműhöz közeli rizsföldeken radioaktív anyag jelenlétét észleltek, amely valószínűleg a hármas reaktor körüli törmelékek eltakarítása közben keletkezett porból származik. Azért, hogy ez ne ismétlődhessen meg, a Tepco az egyes reaktor esetében az említett bonyolultabb eljárást választotta. Számítások szerint a fukusimai reaktorok teljes lebontásához még 25-35 évre van szükség.

A Fukusima-1 atomerőműben a 2011. március 11-i 9-es erősségű földrengés és az azt követő több tízméteres szökőár következtében megszűnt a reaktorokban lévő fűtőelemek hűtése, ami a Csernobil óta legsúlyosabb atomerőmű-balesethez vezetett.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.