2014. október. 07. 16:49 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 07. 16:48 Világ

Kína a vasút után autópályával is betörne Tibetbe

Kína autópályát építene Tibetbe, ám a rendkívüli éghajlati, környezeti és talajadottságok jelentette kihívásnak egyelőre főleg az elméleti megoldásain dolgoznak a szakemberek - számolt be a terven dolgozó tanácsadó társaság vezető munkatársa a Hszinhua hírügynökségnek kedden.

Kína képes megépíteni az utat a Tibeti Autonóm Terület és a szomszédos Csinghaj tartomány között, hiszen megbirkóztak a világ legmagasabban futó vasúti pályájának megépítésével is. A Csinghaj-Tibet vasútvonalat teljes hosszában 2006-ban adták át.

Az 1900 kilométer hosszú autópályának körülbelül 500 kilométeres szakasza futna egy fagyott földsávon, és a mérnököknek ez jelenti az elsődleges problémát.

Mindemellett a Csinghaj-Tibet fennsíkot jellemző rendkívüli körülmények, vagyis az átlagosan 4500 méteres tengerszint feletti magasság és a fagypont alatti évi középhőmérséklet, a kevesebb oxigén és az erős napsugárzás figyelembe vételével kell olyan műszaki megoldásokat találniuk, amelyek az építés és a jövőbeni karbantartás szempontjából a legoptimálisabbak.

A szakembereknek számolniuk kell a majdani környezeti változások hatásaival is, továbbá megoldást kell nyújtaniuk a sérülékeny és feltételezhetően sérülő ökológiai környezet helyreállítására - közölte Vang. Az északnyugati Csinghaj tartomány székvárosa, Hszining és a tartományon belüli Caka város közötti 300 kilométeres szakaszon már elkészült az út alapja és egy másik 400 kilométeres szakaszon is folyamatban van a munka.

Egyelőre a hátralévő 1100 kilométer okoz fejtörést a mérnököknek, de hangsúlyozzák: a Hszining és Lhásza közötti autópálya nem megvalósíthatatlan álom. Lhásza egyébként az egyetlen regionális székhely, amely nincs bekapcsolva az országos autópálya-hálózatba. Jelenleg három főútvonal vezet Tibetbe, Szecsuanból, Hszincsiangból, illetve Csinghajból.

A kutatók jelezték, fel fogják használni a szó szerint "kemény terepen" vezető, 1142 kilométer hosszú vasútvonal építésekor tapasztaltakat. A vasút 550 kilométer hosszan épült olyan talajon, ahol a föld 30 méteres mélységig fagyott. A nyári hónapokban azonban a talaj megolvadásával keletkező olvadékvíz elvileg olyan helyzetet teremtett volna, amelyben vasúti pálya, különösen terhelés alatt elkerülhetetlenül megsüllyed.

Ezt oldották meg hosszas kísérletek után úgy, hogy technikai beavatkozással biztosítják a talajszilárdságot, megakadályozva a töltés alatti talaj felolvadását.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.