2014. október. 06. 12:31 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 06. 12:31 Világ

EBESZ-drónok érkeztek Ukrajnába

Megérkeztek Ukrajnába az EBESZ-megfigyelőknek szánt első drónok.

Megérkeztek Ukrajnába az országban folyó harci cselekmények megfigyelését végző EBESZ-küldöttségnek szánt első pilóta nélküli repülőgépek - jelentette be hétfőn Michael Bociurkiw, a misszió szóvivője. Az első két drónt - amely Ukrajnába érkezett - Ausztriából szállították, és jelenleg a vámkezelése zajlik. A tisztségviselő szavai szerint összesen négy pilóta nélküli gépet kap a misszió. A szóvivő közölte, hogy "néhány héten belül" kezdik meg az eszközök alkalmazását a kelet-ukrajnai, harcok sújtotta térségben. 

A múlt héten Andrij Liszenko, a Kelet-Ukrajnában az oroszbarát szakadárok ellen indított hadművelet koordinálásában központi szerepet játszó ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője reményét fejezte ki, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői mihamarabb megkapják a beígért drónokat, amelyek szerinte nagy mértékben növelik a misszió munkájának hatékonyságát. 

Kijev és a kelet-ukrajnai szeparatisták Moszkva és az EBESZ képviselőinek közvetítésével Minszkben szeptember 5-én tűzszünetben állapodtak meg. A harcok azonban azóta sem álltak le, ami újabb katonai veszteségeket okozott mindkét félnek, valamint több civil is áldozatul esett. Kijev és a szakadárok egymást vádolják a fegyvernyugvás megsértésével. 

A szeparatisták nem hagytak fel azzal, hogy megkíséreljék elfoglalni az ukrán hadsereg ellenőrzése alatt álló donyecki repülőteret: a  légi kikötőt szakadatlanul támadják és ostromolják. Közben Donyeck városában is folynak tüzérségi harcok. A lakóházakat is érő támadásokért a szeparatisták az ukrán fegyveres erőket, Kijev pedig a szakadárokat teszi felelőssé. 

Kijevi jelentések szerint rendszeresek a szakadár támadások az ukrán fegyveres erők állásai és támaszpontjai ellen a Donyeck környéki településeknél, Debalcevénél, illetve a Luhanszk közelében, a megyeszékhelytől északra fekvő Scsasztya településnél. Annak érdekében, hogy megszűnjenek a tűzszüneti megállapodás megsértései, valamint biztosítsák a fegyvernyugvás tartósságát, újabb egyezséget hoztak tető alá szeptember 19-én a fehérorosz fővárosban a szemben álló felek. Eszerint fegyvermentes övezetet hoznak létre a jelenlegi "frontvonal" mentén, ahonnan mindkét oldal a középvonaltól számítva 15-15 kilométerre vonja vissza nehézfegyvereit.  

A fegyvermentes övezet határait hivatalosan még nem jelölték ki. Az orosz sajtóban kiszivárgott értesülések szerint az ukrán-orosz határ délkeleti szakaszától Luhanszkot és Donyecket is magába foglalva tartana az Azovi-tenger partjáig, ahol két széle Mariupolnál és Novoazovszknál lenne. Az EBESZ vállalta a fegyvermentes övezet, illetve az orosz-ukrán határ megfigyelését, ehhez van szüksége a drónokra. Az egyezség értelmében a zóna fölött semmilyen katonai gép nem repülhet, csak az EBESZ pilóta nélküli repülőgépei.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.