Világ hvg.hu 2014. augusztus. 28. 18:08

Műholdképekkel bizonyítják az orosz csapatok benyomulását

A NATO-tól származó műholdfelvételeket közölt több nyugati médium, amely a jelek szerint azt bizonyítja, hogy az orosz csapatok felsorakoztak az ukrán határnál, és át is lépték azt.

Az augusztus 21-i felvételen önjáró lövegek láthatók az ukrán határon belül
DigitalGlobe / NatoShape
A képen feltételezhetően hat, Ukrajna felé fordított nehézüteg látható
DigitalGlobe / NatoShape
Az ukrán határhoz telepített orosz állások június végén és augusztus végén
DigitalGlobe / NatoShape

A NATO egyik neve elhallgatását kérő tisztségviselője csütörtökön azt mondta, hogy már több mint ezer katonát vethettek be az oroszok Ukrajna területén. Oroszország a szövetség információ szerint mintegy 20 ezer katonát vont össze nyugati szomszédja határánál. A tisztviselő úgy fogalmazott, hogy Moszkva nem hajlandó elfogadni, hogy a kelet-ukrajnai fegyveres szeparatisták vereséget szenvedjenek, Oroszország pedig már nem csak a háttérből irányítja az eseményeket, hanem egyre leplezetlenebbül avatkozik be Ukrajnában.

Az ukrán területre benyomult fegyverekről azt mondta, hogy ezekhez alaposan képzett személyzet szükséges, a kiképzés hónapokig tart, és "nagyon valószínűtlen", hogy ezeket szeparatisták irányítanák. Emellett a tisztviselő arról is beszélt, hogy egyértelmű bizonyítékok állnak rendelkezésre, hogy az ukrán haderő az orosz hadsereg egységeivel is összetűzésbe került, ezzel gyakorlatilag a szeparatisták ellen folytatott küzdelem mellett második front nyílt az ukrajnai konfliktusban. Szerinte ez azt jelenti, hogy az ukrán erők által elért katonai sikerekre válaszul Oroszország változtatott a stratégiáján.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.