Világ MTI 2014. augusztus. 26. 05:38

Orosz ejtőernyősöket fogott el az ukrán hadsereg

A határ illegális átlépéséért bűnügyi eljárást indítanak a tíz orosz katona ellen. Oroszország ismételt ukrajnai behatolása elfogadhatatlan és robbanásveszélyes – mondta az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.

Az ukrán hadsereg az ország keleti részén elfogott tíz orosz katonai ejtőernyőst. Bűnügyi eljárás keretében hallgatják ki őket – jelentették be hétfő este az ukrán biztonsági erők.

Az ejtőernyősök a közép-oroszországi 98. légi szállítású hadosztály 331. ezredének katonái, és az oroszbarát ukrajnai lázadók központjától, Donyecktől 50 kilométerrel délkeletre, Dzerkalne falu mellett fogták el őket – tette hozzá közleményében az SZBU biztonsági szolgálat. A határ illegális átlépéséért indítanak ellenük bűnügyi eljárást.

Ukrán harckocsioszlop augusztus 25-én, Donyeck megyében
AFP / Oleksandr Ratushniak

Ez az első eset az ukrajnai konfliktus kezdete óta, hogy Ukrajna azt állítja: orosz katonákat fogott el.

"A konfliktus jelentős súlyosbodását jelenti, hogy orosz erők – tüzérség, légvédelmi rendszerek, harckocsik és katonák – hatoltak be Ukrajnába – írta hétfő este Twitter-oldalán Susan Rice, Barack Obama amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. "Oroszország ismételt ukrajnai behatolása elfogadhatatlan és robbanásveszélyes" – tette hozzá.

Véletlenül kerültek oda?

Az orosz katonák véletlenül lépték át az ukrán határt, és elfogásukkor nem tanúsítottak ellenállást – közölték az orosz védelmi minisztériumban kedden

Az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó minisztériumi forrás azt mondta, hogy "az említett katonák valóban járőröztek az orosz-ukrán határszakaszon, átlépték azt, valószínűleg véletlenül, egy berendezések nélküli, jelöletlen részen".

Megrakott konvojok haladnak nyugat felé

Kijev korábbi közlése szerint több páncélozott harcjárműből és harckocsikból álló konvoj hatolt be hétfőn Oroszország felől Ukrajna területére a Donyeck megye déli részén, Mariupoltól nem messze lévő Novoazovszk városánál. Moszkva tagadta a behatolást, ugyanakkor bejelentette, hogy újabb segélyszállítmányt készül küldeni a harcok sújtotta Kelet-Ukrajnába.

Ukrán katona a fronton, augusztus 25-én
AFP / Oleksandr Ratushniak

Külföldi tudósítók szemtanúként számoltak be arról hétfő este, hogy hadianyaggal és ellátmánnyal megrakott konvojok áramlanak be rendszeresen Ukrajna területére Oroszországból. Az amerikai hírügynökség tudósítói szakadár harcosokra hivatkozva jelentették azt is, hogy az orosz határőrség semmit sem tesz a megállításukra. Ugyancsak az AP újságírói a múlt héten három hasonló konvojt láttak Krasznodon kelet-ukrajnai városnál.

A NATO és Ukrajna többször is megvádolta Oroszországot, hogy titokban nehéztüzérséget és más fegyverzetet szállít a szeparatistáknak. Moszkva rutinszerűen tagadja ezeket az állításokat.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.