2014. augusztus. 21. 21:33 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 21. 21:32 Világ

Ebola-gyanús esetre bukkantak Írországban

Olyan Ebola-gyanús férfi holttestét vizsgálják Írországban, az északnyugati Donegal megyében, aki nemrégiben tért haza a járvány sújtotta afrikai térségből - közölték az ír egészségügyi hatóságok.

A közegészségügyi hatóságok jelenleg is vizsgálják a gyanús esetet. Közleményük szerint a nap folyamán arról kaptak értesítést, hogy délelőtt megtalálták egy olyan férfi holttestét, aki nemrégiben az Ebola-járvány sújtotta nyugat-afrikai régióban járt. A hatóságok nem árulták el a halott életkorát, nemét, sem egyéb más jellemzőjét.

A tájékoztatás szerint a holttestet elkülönítették, hogy minimálisra csökkentsék az esélyét bármilyen vírus terjedésének. A vérminták laboratóriumi vizsgálatának eredménye pénteken várható, a vírus lehetséges terjedésének esélye a hatóságok szerint végtelenül alacsony.

Hivatalos adatok szerint eddig több mint ezerháromszázan haltak meg az Ebola-járvány miatt Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt.

A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.