2014. augusztus. 18. 09:49 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 18. 11:25 Világ

Lerombolták az izraeli tinédzserek feltételezett gyilkosainak házát

Az izraeli hadsereg lerombolta a palesztinok házát, akiket a három izraeli fiatal június közepi elrablásával és megölésével gyanúsítanak.

Vasárnap éjjel a rombolta le az izraeli hadsereg műszaki alakulata a három férfi hebroni házát. A katonai rádió szerint a palesztinok közben kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálták az izraeli katonákat, akik tömegoszlató eszközöket vetettek be. A hadsereg szerint ez "elrettentő üzenet a terroristáknak".

Amar Abu Eisa és Marván Kavaszme a bűntény óta ismeretlen helyen van, de Hoszám Kavaszmét július 11-én elfogták az izraeli hatóságok. Kihallgatásakor beismerte bűnrészességét: azt mondta, hogy segített a merénylet megtervezésében, irányításában, majd a holttestek eltüntetésében. A Sin Bét belbiztonsági szolgálatnál tett vallomásában azt is mondta, hogy az izraeliek elleni akcióhoz a Gázai övezetből, a Hamász iszlamista szervezet tagjaitól kapott pénzt.

A házak lerombolása ellen több beadványt nyújtottak be az izraeli legfelsőbb bírósághoz, de elutasították a fellebbezést.

A palesztinok azt követelik, hogy az izraeli hatóságok rombolják le a bosszúból megölt palesztin tizenéves gyilkosainak otthonát is.

A három izraeli tizenéves június 12-i elrablása után az izraeli hadsereg Ciszjordániában őrizetbe vett több száz palesztint, majd a feszültséget tovább fokozta, amikor bosszúból izraeliek megöltek egy palesztin fiatalt. A gázai palesztin fegyveres szervezetek válaszul fokozták a rakétatámadásokat Izrael ellen, ami miatt az izraeli hadsereg július 8-án megindította az Erős Szikla nevű hadműveletet.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.