A vicces pillanat, amikor Reagan bejelentette az oroszok bombázását
Ronald Reagan harminc évvel ezelőtt váratlanul bejelentette az oroszok bombázását. Csak viccből ugyan, de mindjárt hír lett belőle.
1984. augusztus 11-én Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke rádióbeszédhez készülődött saját, Santa Barbarán lévő birtokán. Ám ahelyett, hogy az adás előtt egy szokványos "mikrofonpróba-egy-kettő-három" szöveggel tesztelte volna a hangzást, a következő bejelentést tette:
"Kedves amerikai barátaim! Örömmel jelenthetem be, aláírtam azt a törvényt, amely örökre betiltja Oroszországot. A bombázás öt percen belül elkezdődik."
Ezt persze csak viccnek szánta, eredetileg ugyanis annak bejelentésére készült, hogy az általa aláírt új törvény értelmében a vallásos diákcsoportok ezentúl az állami iskolákban szabadon szervezhetnek összejöveteleket tanítási időn kívül – derül ki az UPI hírügynökség oldalán megjelent cikkből.
Bár Reagan a pályáját rádióriporterként kezdte Iowában (utána lett színész), nem vette észre, hogy a mikrofon bekapcsolva maradt. A bombázásról szóló bejelentés – amelyben érdekes módon nem is Szovjetuniót említ Reagan, hanem Oroszországot – ugyan nem ment ki adásba, de azt rögzítették, és másnap hír lett belőle.
A legtöbb amerikainak tetszett a poén, kiderült belőle, milyen jópofa fickó az elnökük, de a szovjet vezetők nem voltak ennyire feldobva.
Azt a szovjet kommentárok is egyértelműsítették, hogy Reagan csak viccelt, mégis azt állították, hogy az amerikai elnök titkos vágyát vallotta meg a mikrofonnak, és ebből is látszik, hogy milyen faék egyszerűséggel és felelőtlenül szemléli ő a világot.
A Fehér Ház sosem kommentálta az esetet, és soha nem is szabadkoztak miatta – írja a cikk. Bár állítólag Reagan embere felhívta a nagyobb rádióállomásokat, hogy ne foglalkozzanak a sztorival, erre a cikk szerint mintha nem lett volna szükség: Ed Turner akkori CNN-vezető azt mondta, hogy egy 1982-es megállapodás értelmében az elnöki beszédeket megelőző rögtönzött szövegeket nem adhatták le adásban.
Egy évvel később megismétlődött a fenti eset, kis módosítással. A Libanonban túszul ejtett 39 amerikai állampolgár elengedése ügyében készült tévéinterjúra, amikor a mikrofonpróbán ez hangzott el az elnök szájából:
"Fiam, tegnap este láttam a Rambót. Tudom, mi a teendő, ha ez legközelebb megtörténik."