2014. augusztus. 11. 14:23 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 11. 15:12 Világ

Iszonyú kegyetlenségeket követnek el az előrenyomuló iszlamisták Szíriában

Többeket keresztre feszítettek és lefejeztek az Iszlám Állam tagjai. Két embert istenkáromlásért feszítettek meg, kettőt pedig azért végeztek ki, mert hitetlenekkel üzleteltek.

Többeket keresztre feszítettek és lefejeztek az Irakban és Szíriában is előrenyomuló, Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet tagjai, miközben felszámoltak egy ellenállási gócpontot Kelet-Szíriában – tudatta hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A londoni székhelyű emigráns szervezet tájékoztatása szerint az IÁ harcosai az elmúlt öt napban huszonöt embert végeztek ki, közülük négyet keresztre feszítettek.

Az as-sejtaat törzs harcosai megpróbálták visszaverni a szervezet előretörését a keleti Deir-ez-Zór tartományban, az OSDH beszámolója szerint azonban az Eufrátesz folyó partján fekvő egyik településen a szunnita milícia fegyveresei vasárnap két embert lefejeztek, másnap pedig tizenkét órás határidőt adtak a falu lakosainak a törzs tagjainak átadására.

A tartomány más részein két embert istenkáromlásért keresztre feszítettek, két másikat pedig azért végeztek ki, mert "hitehagyottakkal üzleteltek" al-Majadín városában. Helyi lakosok szerint az IÁ csütörtökön a törzs tizenkilenc tagját végezte ki Deir-ez-Zór városban. "Legyőzésük után egyetlen más törzs sem mer majd fellépni az Iszlám Állam ellen" – mondta az iszlamista csoport egyik tagja.

A korábban Iraki és Levantei Iszlám Államként (ILIÁ) ismert szervezet tavaly tavasszal kapcsolódott be a több mint három éve tartó szíriai polgárháborúba, s azóta már megszerezte az ellenőrzést Rakka és Deir-ez-Zór tartomány majdnem teljes területe felett. A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a 170 ezret.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?