Legalább 1142-en meghaltak már Ukrajnában
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint rendkívül riasztó a harcok hevességének fokozódása Luhanszk és Donyeck térségében, a maláj utasszállító repülőgép lelövése pedig háborús bűncselekmény lehet. A kelet-ukrajnai harcokban már több mint ezren meghaltak.
A kelet-ukrajnai harcokban április közepe óta már legalább 1129 ember vesztette életét, és közel három és fél ezren sebesültek meg - közölte hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa. Navi Pillay genfi nyilatkozata szerint rendkívül riasztó a harcok hevességének fokozódása Luhanszk és Donyeck térségében. Mindkét fél nehézfegyvereket - tüzérséget, rakétákat, harckocsikat - vet be lakott övezetekben - hívta fel rá a figyelmet. A maláj utasszállító repülőgépről szólva a főbiztos megállapította, hogy a lelövése háborús bűncselekmény lehet.
A jelentés szerint az oroszpárti szeparatista csoportok "professzionalizálódtak", és közös parancsnokság alá kerültek. Az élükön gyakran Oroszországból származó vezetők állnak, akik kiképzettek, és a csecsenföldi és a Dnyeszter menti fegyveres konfliktusokban harci tapasztalatokat szereztek. Ezek korábban anarchista fegyveres csoportok voltak, különféle kötődésekkel és célkitűzésekkel, de most központi parancsnokság alatt egyesülnek - írta.
A főbiztos szakértői úgy vélik, hogy a következő hónapokban menekülthullám indulhat el az Oroszország által márciusban megszállt Krím-félszigetről "az ukránokat, tatárokat és általában a kisebbségek tagjait sújtó szigorú korlátozások, zaklatások és diszkrimináció miatt". E csoportoknak korlátozzák a gyülekezési jogaikat, egyesülési szabadságukat és a szólásszabadságukat - állapítja meg a dokumentum.