2014. július. 22. 05:09 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 22. 17:31 Világ

Átadták a szakadárok a két fekete dobozt a malájoknak

A kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője átadta a malajziai szakértőknek keddre virradóra a Kelet-Ukrajnában lelőtt maláj utasszállító gép két fekete dobozát.

Alekszandr Borodaj, az egyoldalúan kikiáltott, úgynevezett donyecki népköztársaság miniszterelnöke újságírók jelenlétében, saját donyecki hivatalában adta át a két fekete dobozt. A két fél az átadást rögzítő jegyzőkönyvet is aláírt.

A maláj fél ebben ígéretet tett arra, hogy a repülési adatokat, illetve a pilóták és az irányító központ kommunikációját rögzítő berendezéseket megvizsgálhatják a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) szakértői is.

Mohamed Sakri ezredes, a maláj nemzetbiztonsági tanács tagja azt mondta, hogy mindkét fekete doboz jó állapotban van. "Úgy látom, hogy a feketete dobozok épek, habár kissé megrongálódtak. Jó állapotban vannak" – mondta Sakri.

Najib Razak Malajzia miniszterelnöke hétfőn jelentette be, hogy Borodaj beleegyezett a szerencsétlenül járt maláj repülőgép adatrögzítőinek az átadásába. Azt is sikerült elérnie Alekszandr Borodajnál, hogy a független nemzetközi szakértők biztonságban hozzáférhessenek a katasztrófa helyszínéhez, és megkezdődhessen az átfogó vizsgálat – mondta.

A megállapodás szerint a 282 áldozat földi maradványait vonaton Harkiv városába szállítják, ahol holland szakértőknek adják át őket. Onnan egy holland katonai géppel Amszterdamba viszik a holttesteket, ahol azonosítják az áldozatokat, és a malajziaiakat hazaviszik.

Borodaj a fekete dobozok átadása után közölte, hogy a holttesteket szállító szerelvény már megérkezett Donyeckbe, és tovább is indult Harkivba. Bejelentette azt is, hogy a felkelők tűzszünetet fognak hirdetni a katasztrófa helyszínének tíz kilométeres körzetében.

A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata csütörtökön zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében, a gépen tartózkodó 298 ember – közöttük 193 holland állampolgár – életét vesztette.

Hirdetés