Világ MTI 2014. július. 21. 12:59

Lelőtt maláj gép: Ukrajna átadja Hollandiának az irányítást

A lelőtt maláj gép áldozatainak nagy száma holland nemzetiségű, így az ukrán kormányfő hajlandó átadni Hollandiának a koordináló szerepet a történtek kivizsgálásában és segítenek a holttestek Amszterdamba szállításában is.

Ukrajna hajlandó átadni Hollandiának a koordináló szerepet a malajziai utasszállító repülőgéppel történtek kivizsgálásában, továbbá kész közreműködni a holttestek Amszterdamba szállításában – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő hétfőn Kijevben tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, a koordináló szerep átadását az indokolja, hogy holland volt az áldozatok többsége. Hozzátette: a legfrissebb adatok szerint már 272 holttestet találtak meg. Elszállításukra két vasúti szerelvényt küldtek a kelet-ukrajnai Torezbe.

Ukrán sajtójelentések szerint Jacenyuk az igazságügyi orvosszakértői vizsgálattal kapcsolatban kifejtette, hogy Amszterdamban korszerű laboratórium van a vizsgálatok elvégzésére, az ukrán kormány pedig kész a holttesteket oda eljuttatni. Hozzátette, hogy a szakadárok egyelőre nem engedik a holttestek elszállítását.

Az ukrán kormány és az oroszbarát szeparatisták vasárnap előzetes megállapodásra jutottak arról, hogy az ukrán hatóságok elszállíthatják a helyszínről a múlt csütörtökön Kelet-Ukrajnában szakadárok ellenőrizte területen lezuhant – feltehetően lelőtt – maláj utasszállító áldozatainak holttesteit. 

MTI / AP / Dmitrij Loveckij

Andrij Purgin, a szakadár "donyecki népköztársaság" első miniszterelnök-helyettese hétfőn közölte: készek a halottakat a kelet-ukrajnai Harkivba szállítani. Ennek előfeltétele, hogy a katasztrófa helyszínére megérkezzenek a nemzetközi szakértők, továbbá Hollandia, Malajzia és a vöröskereszt képviselői. Egyelőre a holttestek a hűtővagonokban maradnak Torez vasútállomásán – mondta. A tervek szerint a szerelvény késő este indul Harkivba, ahol majd elvégzik a genetikai vizsgálatokat.

Hétfőn már megérkeztek Torez településre Hollandia szakértői, akik az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek jelenlétében megtekintették a holttesteket. Peter van Vilet, a holland törvényszakértői csoport vezetője rendben lévőnek találta a holttestek tárolásának körülményeit. Kijelentette: ígéretet kaptak arra, hogy a halottakkal teli szerelvény hétfőn útnak indul.

"Csak szeretném, hogy a vonat menjen el egy olyan helyre, ahol elvégezhetjük a munkánkat. Ez mindenki, különösen az áldozatok hozzátartozóinak érdeke" – mondta.

Megérkezett Kijevbe hétfőn a német légi balesetvizsgáló szervezet (BFU) két szakértője is. Ők hamarosan tovább utaznak Kelet-Ukrajnába, ahova a nap folyamán várják a malajziai, 12 főből álló szakértői csoport megérkezését is.

A Malaysia Arlines malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe a múlt héten csütörtökön zuhant le Kelet-Ukrajnában, Torez városától nem messze, az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen. A katasztrófában 298 ember vesztette életét. Az utasok ausztrál, holland, indonéz, kanadai, német és új-zélandi állampolgárok voltak.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.