2014. július. 06. 09:40 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 06. 09:37 Világ

Washingtonnak kémkedett a német ügynök

Megerősítette a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) egy magas rangú illetékese, hogy az Egyesült Államoknak kémkedett az a munkatársuk, akit szerdán vettek őrizetbe.

A nevének elhallgatását kérő tisztségviselő a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív napilap vasárnapi számának kijelentette, minden jel egyértelműen arra mutat, hogy a 31 éves férfi az amerikaiakkal működött együtt.

A sajtó korábban is arról írt, hogy a leleplezett munkatárs Washingtonnak dolgozott, de ezt hivatalos körökből nem erősítették meg. A német sajtó immár azt is tudni véli, hogy az ügynök Oroszországnak is felajánlotta szolgálatait. Állítólag éppen ezen bukott le, és akkor fogták el, amikor kapcsolatba lépett a müncheni orosz konzulátussal.

A FAZ úgy tudja, hogy a kém 2012 vége óta dolgozott az amerikaiaknak, és azóta több mint 200 dokumentumot lopott el számukra. Megbízatása az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lelepleződött titkos megfigyelési programját vizsgáló német parlamenti bizottság munkájának nyomon követése volt, de erről a témáról állítólag csak egy-két dokumentumot tudott továbbítani.

Szolgáltatásaiért a kettős ügynök a sajtó tudomása szerint 25 ezer eurót kapott amerikai partnereitől. A német lapokban pénteken jelent meg a hír arról, hogy őrizetbe vették a BND egyik munkatársát kémkedés miatt. A német külügyminisztérium később bekérette az Egyesült Államok berlini nagykövetét.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.