Világ hvg.hu 2014. június. 25. 14:15

NATO: Oroszország megszegte a szabályokat, és eljátszotta a bizalmat

Oroszország megszegte a játékszabályokat, és eljátszotta a bizalmat – jelentette ki Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a szövetségesek külügyminiszterei és az ukrán külügyminiszter tanácskozását követő sajtótájékoztatón.

A dán politikus szerint Oroszország nyilvánosan fenyegetésként igyekszik beállítani az észak-atlanti szövetséget, holott éppen az orosz lépések jelentenek fenyegetést a nemzetközi rendre. A főtitkár közölte: a NATO nem lát változást Moszkva viselkedésében, ezért úgy ítéli meg, hogy nincs más választása, mint fenntartani a gyakorlati együttműködés felfüggesztését Oroszországgal. Rasmussen hozzátette, hogy ennek megváltoztatására mindaddig nem is lesz lehetőség, míg Oroszország "vissza nem lép", és eleget nem tesz nemzetközi kötelezettségeinek.

AFP / John Thys

Anders Fogh Rasmussen négy felszólítást intézett Moszkvához. Egyrészt hatékony és valós intézkedéseket követelt Ukrajna destabilizálásának leállítása érdekében, másrészt olyan feltételek megteremtését követelte, amelyek lehetővé teszik az ukrajnai béketerv megvalósítását. Moszkvának Rasmussen szerint fel kell hagynia a kelet-ukrajnai fegyveres csoportok támogatásával, és le kell állítania, hogy fegyverek és fegyveresek lépjék át határait.

A főtitkár arról is beszélt, hogy a szövetség "mélyen elkötelezett", hogy támogassa Ukrajnát, ezért vagyonkezelő alapokat fog létrehozni, hogy segítsen Kijevnek a logisztika, az irányítás és a kibervédelem terén, valamint, hogy segítse egykori katonák beilleszkedését a civil életbe.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.