2014. június. 04. 16:56 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 04. 16:55 Világ

Ukrajnában avatott emlékművet a Honvédelmi Minisztérium

Második világháborús magyar katonai emlékműveket avatott fel a Honvédelmi Minisztérium (HM) delegációja kedden és szerdán a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében és Kárpátalján.

Több mint hároméves előkészítő munka után avatta fel kedden Töll László ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának vezetője az Ivano-Frankivszk megyei Zakrivci községben emelt magyar katonai emlékművet.

Az Északkeleti-Kárpátok előterében 1944 tavaszán és nyarán az 1. magyar hadsereg folytatott hadműveleteket, amelyek közel akkora emberveszteséggel jártak, mint a Don menti harcok. A HM munkatársai 2011-ben azonosították be a nyugat-ukrajnai településen a hősi halottak nyughelyét és kezdték meg a tárgyalásokat a helyi hatóságokkal a síremlék felállításáról.

Az emlékműavatásról Töll László az MTI-nek szerdán telefonon elmondta: az 1944-es galíciai hadműveletekben a szolnoki 10. és a békéscsabai 19. gyalogezred állományából 57 olyan magyar honvéd esett el, akiket Zakrivci templomkertjében temettek el, hat katonát pedig a községi temetőben helyeztek örök nyugalomra. Az avatás meghitt ünnepség keretében történt pravoszláv egyházi szertartással, s az emlékművet az Ivano-Frankivszk-i metropolita mellett a honvédség görög katolikus tábori lelkésze is felszentelte – tette hozzá, megjegyezve, hogy az eseményen részt vett több hozzátartozó, az ukrajnai megye és járás vezető tisztségviselői, valamint Magyarország ungvári és beregszászi főkonzuljai.

Az ezredes azt is elmondta, hogy a HM főosztályának delegációja szerdán a kárpátaljai Ökörmező (Mizshirja) járási székhely temetőjében avatott hősi emlékművet. Közlése szerint ott a helyi tábori kórházban 1944-ben elhunyt közel 60 honvéd alussza örök álmát.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.