Új pártot alapított a távozó szlovén kormányfő
Alenka Bratusek, Szlovénia május elején lemondott kormányfője új balközép pártot alapított szombaton, csupán néhány héttel a júliusban esedékes előre hozott választások előtt.
Szlovéniában május elején súlyos belpolitikai válság alakult ki, amikor Bratusek benyújtotta lemondását a miniszterelnöki tisztségről, mert április 25-én elveszítette pártja, a Pozitív Szlovénia elnöki tisztét a ljubljanai polgármesterrel, Zoran Jankoviccsal szemben.
Az Alenka Bratusek Szövetsége (ZaAB) nevű új párt azt reméli, hogy a szavazatok növelése érdekében sikerül szövetséget kötnie a többi mérsékelt baloldali párttal a július 13-ára kiírt voksolás előtt.
A baloldali politikai platformok, amelyek közül többen jelen voltak a ZaAB szombaton Ljubljanában tartott alapító gyűlésén, helyeslik az együttműködést. Ilyen például Miro Cerar ismert jogászprofesszor pártja vagy Igor Soltes egykori szlovén számvevőszéki elnök Hiszek nevű tömörülése, amely a múlt héten lezajlott európai parlamenti választásokon "debütált", és rögtön mandátumot szerzett.
A rendkívül alacsony részvételi arányt felmutató EP-választásokon a jobboldali, konzervatív Szlovén Demokrata Párt (SDS) fölényes győzelmet aratott: begyűjtötte a voksok 24,9 százalékát, és a nyolc szlovén mandátumból hármat szerzett meg. Az április végén kialakult belpolitikai válság óta készített közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a választók legfeljebb 12,2 százaléka támogatná Bratuseket a parlamenti választásokon. Elemzők úgy vélik, a leköszönő kormányfőnek jó esélyei vannak arra, hogy új pártja bejusson a parlamentbe, ugyanakkor a baloldali pártoknak össze kellene fogniuk ahhoz, hogy megnyerjék a szavazást.