A hatóságok gyanúja szerint egy 22 éves, mentálisan "erősen zavart" diák, egy hollywoodi rendező fia, Elliot Oliver Robertson Rodger követte el a hat ártatlan áldozatot követelő autós ámokfutást a dél-kaliforniai egyetemi városban, Isla Vistában - erősítette meg hivatalosan szombat este Bill Brown, Santa Barbara megye seriffje.
Rodger a gyilkosságokon kívül péntek éjjel 13 embernek okozott sérüléseket és kétszer keveredett tűzharcba, mielőtt főbe lőtte magát. A sebesültek közül nyolcat meglőtt, négyet elgázolt, egy személy pedig "ismeretlen eredetű" sérüléseket szenvedett. A hét kórházba szállított sérült közül kettőnek az állapota súlyos.
A seriff szerint a gyanúsított, aki a Santa Barbarai-i városi főiskola diája volt, három fiatal férfit halálra szurkált a lakásán, majd fekete BMW-jével egy egyetemi leányegyesület klubházához hajtott, ahová eredménytelenül próbált meg behatolni.
A ház előtt agyonlőtt két diáklányt, egy harmadikat pedig több lövéssel megsebesített. Innen egy élelmiszerüzlethez vezetett az útja, ahol egy további diákkal végzett. Útközben több gyalogosra rálőtt és két kerékpárost elütött. Rodger, aki a rendőrökkel folytatott lövésváltások során a csípője környékén megsebesült, az ámokfutás végén több parkoló autóval ütközött. Az őt üldöző seriff-helyettesek már holtan emelték ki a BMW-ből.
A támadó egy 141 oldalas, önéletrajzi és naplószerű elemeket tartalmazó "kiáltványt" hagyott hátra és Megtorlás címmel pénteken feltöltött egy csaknem hétperces videót is a YouTube-ra. Ezekből kiderült: erősen frusztrálta, hogy a nők sohasem vonzódtak hozzá, visszautasították, és hogy még mindig szűz. A videóban azzal fenyegetőzött, hogy bosszút fog állni ezért az emberiségen.
Az ámokfutó egy hollywoodi filmes, Peter Rodger fia volt. Az apát egyebek között egy 2012-es sikerfilm, Az éhezők viadala segédrendezőjeként jegyzik. A család ügyvédje elmondta, hogy a gyanúsítottnak a YouTube-ra korábban feltöltött videói aggodalommal töltötték el a hozzátartozókat, akik emiatt értesítették a rendőrséget.
A hatóságoknak 2013 júliusa és 2014 áprilisa között három ízben volt dolguk Elliot Rodgerrel. Az első alkalommal azt állította, hogy megtámadták, de a tisztázatlan üggyel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy valójában ő maga lehetett a támadó. Másodszor feljelentést tett egy lakótársa ellen három, összesen 22 dollár értékű gyertya ellopása miatt. Harmadik alkalommal a családja jelezte, hogy aggasztó az állapota, de a kiszálló rendőrök nem láttak okot arra, hogy kényszerintézkedést alkalmazzanak az udvariasan és félénken viselkedő fiú ellen.
Rodgernek három törvényesen vásárolt, 9 milliméteres maroklőfegyvere volt, hozzájuk 410 lőszer. Brown sheriff szerint a pisztolyok megvételének alkalmával elvégzett háttérellenőrzés egyszer sem állapított meg kizáró okot nála.
Isla Vista lakói között sok a fiatal, akik a Kaliforniai Egyetem Santa Barbara-i részlegének diákjai. A tanintézmény elnöke, Janet Napolitano, az Obama-kormány volt belbiztonsági minisztere közölte, hogy a halálos áldozatok közül hárman az egyetem diákjai voltak.