2014. május. 07. 14:23 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 07. 18:46 Világ

Újra a Boko Haram mészárolhatott Nigériában, sok a halott

Több mint kétszáz halottat követelt az iszlamista Boko Haram újabb súlyos támadása Nigéria északkeleti részén – legalábbis ezt írták szerdán helyi lapok.

A Daily Trust című nigériai lap értesüléseire hivatkozva a dpa német hírügynökség közölte, hogy szerdára virradóra fegyveresek támadtak az északi Borno szövetségi államban található Gamboru falura, amelynek lakói közül több százat lemészároltak.

Az APA osztrák hírügynökség pedig egy másik helyi lap, a The Punch alapján 300 halottról ír.

A halottak összeszámlálása még tart. Eddig kétszáz áldozatról tudnak, de ez a szám biztosan nő még – mondta Abdulharman Terab helyi politikus.

Helyi illetékesekre hivatkozva az AFP francia hírügynökség azt jelentette, hogy a szintén Bornóban található Warabe faluból vasárnap elrabolt diáklányok száma nyolcról tizenegyre nőtt.

A nigériai rendőrség szerdán 50 millió nairát, azaz 65,8 millió forintot ajánlott fel bárkinek, aki hiteles információkkal szolgál több mint kétszáz, a Boko Haram által még a múlt hónapban elrabolt diáklány sorsát illetően.

A 12 és 15 év közötti lányok elrablása széles körben megrökönyödést váltott ki: Barack Obama amerikai elnök elítélte a "felháborító cselekedetet", és szerdán bejelentette, hogy amerikai szakértőket küld az afrikai országba, akik segítenek a hatóságoknak a diáklányok nyomára bukkanni. Francois Hollande francia elnök szerdán ugyancsak közölte, hogy országa minden segítséget megad Nigériának a kereséshez.

A Borno szövetségi állambeli, Warabe és Wala faluhoz közeli Chibok település bentlakásos iskolájából április 14-én kétszázhetvenhat diáklányt raboltak el, ötvenhármuknak sikerült elmenekülniük, de kétszázhuszonhármat még mindig fogva tartanak. Közben helyi illetékesek azt mondták, hogy Warabe és Wala faluból vasárnap - egy újabb akcióban - nem nyolc, hanem tizenegy diákot raboltak el az iszlamista csoport fegyveresei. 

A Boko Haram (a szervezet neve hausza nyelven azt jelenti, hogy tilos a nyugati oktatás) 2009 óta egyre véresebb lázadóharcot vív az északkeleti és középső országrészben; a szervezet iszlám államot akar megteremteni az afrikai ország északi, muzulmán többségű felén.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.