Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az Erasmus az Európai Unió legnagyobb és legsikeresebb mobilitási programja. 1987-es indulása óta összesen több mint hárommillió felsőoktatási hallgató, köztük 43 ezer magyar vett részt benne. Mindegyiküknek megvan a saját Erasmus-története, melyek között nem egy boldog szerelem sztorija is. Cikkünk négy fiatal párról szól, akik nem találkozhattak volna, vagy talán nem lennének sok éve együtt, ha nincs az EU. Tíz éve léptünk be, a következőkben a csatlakozásunk legszemélyesebb aspektusát vizsgáljuk meg.
Az Európai Unió legnagyobb és legsikeresebb mobilitási programjában a magyarok 1997 óta vesznek részt, azóta mintegy 43 ezer magyar hallgató tanulhatott vagy dolgozhatott külföldön Erasmus-ösztöndíjjal. Emellett a 2011/2012-es adatok szerint (ebből az évből valók a legfrissebb hozzáférhető statisztikák) eddig úgy 23 ezer külföldi diák utazott valamelyik magyar egyetemre vagy magyar munkahelyre a program keretében.
Ezek azonban mind csak számok, de olvashatjuk őket úgy is, hogy a hárommillió erasmusosnak, benne 43 ezer magyar résztvevőnek egytől egyig megvan a saját Erasmus-története. Ezek között sokat találni, mely egyben love story is.
„Döntést kellett hozni”
A most 26 éves Csilla a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karáról jelentkezett az Erasmusra: harmadéves egyetemista korában két félévre kapott ösztöndíjat Németországba, a bonni egyetem jogi karára, ahol 2009 őszén, rögtön az érkezése utáni első héten megismerte Henrit, francia-kameruni párját, akivel azóta is együtt vannak. A most 29 éves Henri nem Erasmuson volt, de a bonni egyetem hallgatójaként ő is abban a kollégiumban lakott, ahol Csilla szobát kapott. „Egészen pontosan egy Erasmus-összejövetelen találkoztunk, de csak két hónap után jöttünk össze” – meséli Csilla. Innentől kezdve kapcsolatban élnek, Csillának közben sikerült meghosszabbítania az ösztöndíját egy Erasmus szakmai gyakorlattal, ebben a döntésben pedig már a szerelem is fontos szerepet játszott.
Kapcsolatuk innentől kezdve az erasmusosok szeme láttára fejlődött. Csilla szerint a környezetük és ők maguk is úgy tekintettek rá, hogy az ösztöndíj végéig tart és megmarad csupán „Erasmus-szerelemnek”. „Én sem gondoltam, hogy életünk végéig együtt leszünk, de közben valahogy egyértelművé vált, hogy távkapcsolatban folytatjuk, ha hazamegyek” – meséli.
Hároméves távkapcsolati periódus következett, amely alatt minden adódó alkalmat megragadtak, hogy találkozhassanak – Csilla nyári egyetemen is részt vett Németországban – mégis elfáradt a kapcsolat a távolság miatt. „Ekkor már mindketten éreztük, hogy válaszút elé érkeztünk: döntést kell hoznunk, abbahagyjuk-e, vagy összeköltözünk, mert így az egész tarthatatlanná vált” – meséli. Csilla és Henri végül idén februárban költözött össze: hol máshol, mint megismerkedésük helyszínén, Bonnban.
Időközben mindketten befejezték tanulmányaikat. „Úgy döntöttünk, én jövök ki, mert mindig is szerettem volna külföldön dolgozni, az Erasmus annyira meghatározó volt számomra” – meséli Csilla, aki most Bonnban egy ügyvédi irodában kapott állást, igaz, közben gazdasági jogot tanul levelezőn Kölnben, mert ahhoz, hogy Németországban jogászként dolgozhasson, a német jogrendet is minden elemében el kell sajátítania.
| 10 éve az EU-ban |
Cikkajánlataink az uniós keleti bővítés, valamint belépésünk tízéves évfordulójára: Interjú Günther Verheugen volt uniós bővítési biztossal Riport azokról, akik Bécsben nyitottak cukrászdát Riport a nyugati határszélről - A hegykői sikersztori |
„Most abban a városban élünk, ahol életem egyik legjobb időszakát töltöttem, és az Erasmus-közösségnek Henri is ugyanúgy része volt, így gyakran nosztalgiázunk” – mondja Csilla, aki legszívesebben a közös főzésekre, vacsorákra emlékszik vissza, amiken nem csak az erasmusos társaság, hanem magyarok és Henri barátai is rendszeresen részt vettek.
„Segít, ha nem görcsölünk azon, hogy mi lesz”
A 23 éves Eleonóra (Eli) és a 25 éves Efe kapcsolata épp az előzővel ellenkező felállásban kezdődött. A török fiú 2011 augusztusában érkezett Erasmusszal Budapestre, a Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakára, ahol Eli is tanult akkoriban. Egy szórakozóhelyen találkoztak, közös ismerős mutatta be egymásnak őket akkor. Három hónap múlva kezdtek járni, alig több mint 2 hónappal azelőtt, hogy Eli maga is Erasmusra utazott volna Lyonba.
„Annyira lazának indult, hogy bele sem gondoltunk, mi lesz velünk” – meséli Eli. Azt mondja, azért nem törték ezen annyira a fejüket, mert egy két hónapos kapcsolat még túl kevés ahhoz, hogy biztosak lehessenek benne: ki fogja bírni a távolságot. „Valószínűleg még segített is, hogy nem éreztem magamon semmiféle nyomást” – tette hozzá.
Eli tehát kiutazott Lyonba, Efe pedig maradt Budapesten. Az ő ösztöndíja júniusig, Elié májusig tartott, így a lány hazaérkezése után még együtt, utazgatással töltötték a nyarat. Eli fejében akkor fordult meg először, hogy ebből valami komoly is lehet, amikor egyéves lett a kapcsolatuk és meglátogatta Efét és családját. „Amikor megláthatod, milyen az, amikor a saját környezetében él a másik, az már nagy gesztus, bizonyos fokú komolyságot jelent, főleg az én török barátomnál” – mesélte. Eli és Efe jelenleg is távkapcsolatban él, rendszeresen látogatják egymást. Beszélgetésünk idején épp Eli volt Ankarában, de Efe is szívesen jár vissza Budapestre, saját Erasmus-félévének helyszínére.
Mindketten csatlakoztak a European Student Network (ESN) önkéntes programjához, amelynek lényege a felsőoktatási intézménybe érkezők segítése, mentorálása, és bulik vagy kirándulások szervezése. Eli a Corvinus ESN-csapatában dolgozik, jelenleg is van két török pártfogoltja. Sokkal több értelmét látja ennek, mint a buliszervezésnek: az erasmusosok ugyanis szerinte „családiasabb” programokat szerveznek maguknak, nem pedig elmennek egy hangos és személytelen buliba.
Efe nemrég töltötte le a 6 hónapos kötelező katonai szolgálatát, így Elivel most ezt ünneplik odakint. Ez a fél év volt a 2012. július óta tartó szerelem legnehezebb időszaka, amikor csak Skype-on találkoztak. „Most teljesen kényelmes az a szituáció, amiben vagyunk” – mondta Eli. Efe dolgozik, neki pedig hátravan még egy éve a diplomáig, de a nyarakat és az ünnepeket mindig és biztosan együtt töltik. A diploma után Eli még szeretne utazgatni, képlékenyek a közös terveik. Eddig ez a lazaság, mindenféle nyomás nélküliség volt a titkos fegyverük az immár három éve tartó, Erasmus szülte kapcsolatban.
„Az Erasmus nekünk nem a kezdet volt, hanem a folytatás”
Orsi és török vőlegénye, Bilal története Magyarországon kezdődött, méghozzá egy nemzetközi néptáncfesztiválon. Bilal a fesztivál egyik vendégcsoportjának táncosa volt, Orsi pedig egyik barátnője helyett ugrott be hoszteszkedni aznap. „Arra figyeltem fel, hogy engem nézett” – mesélte Orsi a hvg.hu-nak.
Azon a napon, mikor végeztek, odajött hozzám, és megkérdezte, készíthet-e közös fotót velem. Így szólította meg Orsit Bilal, egyúttal megszerezte az e-mail címét is, mondván, oda küldené a közös képet emlékbe. A kép az e-mail címre még aznap megérkezett, a randi már másnapra állt. Orsi és Bilal a török tánccsoport maradék három budapesti napját végig együtt töltötte. Bilal hazautazása után nem sokkal megint Magyarországra látogatott, közben elkezdődött a többi történetből már jól ismert Skype-kapcsolat.
„Mindketten szinte a Skype-on éltük az életünket” – mesél erről az időszakról Orsi. „Mindennap, egyetem és munka után hazaérve az első az volt, hogy bekapcsoljuk a webkamerát, mindent elmeséljünk egymásnak, de ezen túl is, csak legyünk jelen a másik világában” – meséli Orsi. „Így lett szokásunk az, hogy a Skype estétől reggelig be volt kapcsolva, még alvás közben is.”
Orsi számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy valamilyen lehetőséget keresnie kell arra, hogy együtt lehessen Bilallal. A fiú ugyanis katona Törökországban, így nem nagyon teheti meg, hogy hosszabb időre elhagyja az országot – Orsit látogatni. „Valami nagyon nagy jelként éltem meg, amikor az egyetem külügyi irodájának honlapján megláttam egy isztambuli Erasmus szakmai gyakorlati lehetőséget” – meséli Orsi. Meg is kapta a helyet, így 2013 januárjától Isztambulba költözött. Ám Bilal nem itt, hanem az innen 5-6 órás buszútra lévő Eskiseihr városban lakik, így Orsival „még ugyanabban az országban is meg kellett küzdeniük azért, hogy találkozzanak”. Többnyire csak hétvégenként tudtak találkozni. Ösztöndíjat ösztöndíj követett, Orsi ugyanis a nemzetközi gazdálkodás BA képzés befejezése után az Ankarai Egyetemre jelentkezett, melyhez sikerrel pályázott török állami ösztöndíjra is. Így ma jelenleg már csak másfél órára van Eskiseihrtől.
Az égből pottyant Erasmus szakmai gyakorlat tette lehetővé kapcsolatuk folytatását és kiteljesedését. Orsi és Bilal esküvője idén június 8-án lesz Törökországban, miután Bilal tavaly karácsonykor – Orsi családjánál töltve az ünnepeket – török szokás szerint megkérte a lány kezét édesapjától és édesanyjától. Orsi és Bilal nem csak a házasságon kívüli együttélést nem toleráló török hagyományok miatt döntöttek úgy, hogy legyen esküvő. „Kezdettől fogva azt akartuk, hogy ez a kapcsolat egyre erősödjön, ezért mindent ebbe az irányba toltunk. A 'legyen'-ért tettünk erőfeszítéseket” – beszélt rendkívül komolyan és céltudatosan Orsi a Bilallal való kapcsolatáról.
Akit Budapestre hozott az Erasmus-szerelem
A negyedik Erasmus-párnak kivételesen nem a magyar tagjával beszéltünk, de ennek az az oka, hogy a lengyel Jan kitűnően beszél magyarul. Ő és szerelme, Dávid, Berlinben találkoztak, ahol Jan a 2008/2009-es tanévben volt Erasmuson, művészettörténet szakon.
Jan a Humboldt Egyetem egyik német nyelvi kurzusán ismerte meg Dávidot 2009 tavaszán. „Az elejétől fogva néztük egymást, már a második órán beszélgetni kezdtünk, és nem sokkal később, májusban már együtt is voltunk” – meséli Jan.
Berlin a tökéletes város a kalandokra. Mikor Erasmusra ment, sokat bulizott, a kurzusokon pedig érdekes emberekkel ismerkedett meg, akikkel végig barátok maradtak. „Dáviddal viszont már az elejétől kezdve komoly volt” – mondta, majd viccelődve hozzátette: néhány barátja meg is sértődött rá, hogy elhanyagolja őket.
Mikor Dávid visszatért Budapestre, Jan pedig kicsivel később a lengyelországi Poznańba, megállapodtak abban, hogy egy évnél tovább nem vállalják a távkapcsolatot – annak leteltével dönteniük kell majd: összeköltöznek vagy szakítanak? „Azt mondtuk, egy évet kibírunk, de többet biztos nem” – emlékszik vissza Jan.
„Az a szerencsés véletlen állt elő, hogy az akadémiai érdeklődésem és a magánéletem egy irányba vitt: Budapestre” – meséli, arra utalva, hogy már Berlinben elkezdte őt érdekelni a magyar kortárs képzőművészet. Közben volt egy újabb szerelembe esése – ezúttal magával a várossal, így a korábbi tervei között szereplő berlini élet eltűnt. Lett helyette Budapest, és az összeköltözés Dáviddal, akivel a héten ünneplik a kapcsolatuk ötödik évfordulóját. „Neki nehezebb lett volna kijönni, mert akkor már volt állása, én viszont teljesen beleszerettem Budapestbe, és elkezdtem ösztöndíjakat keresni” – avat be Jan a történetükbe.
Jan doktorandusz és a Visegrádi Alap ösztöndíjasaként tanul Budapesten, de ha nem előzött volna be Dávid és Budapest, elmondása szerint valószínűleg Berlinben maradt volna. Noha még előfordulhat, hogy Dáviddal Berlinben telepednek le, egyelőre még nem fogja menekülőre – azt talán még a magyar kortársművészet-kutatás is nagyon bánná.
