2014. március. 30. 18:02 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 30. 18:03 Világ

Hajóincidens a Dél-kínai-tengeren

Két kínai őrhajó is megpróbálta elállni a Fülöp-szigetek egy kisebb hajójának útját a hétvégén egy vitatott hovatartozású területen a Dél-kínai-tengeren. A Fülöp-szigetekiek több mint tucatnyi újságírót vittek magukkal, hogy velük igazoltassák Kína „megfélemlítő” fellépését – derült ki vasárnapi sajtójelentésekből.

Megpróbálták feltartóztatni a kínaiak a Fülöp-szigeteki hadsereg egy hajóját a Dél-kínai-tengeren. A kínaiak felszólították a tengeri egységet arra, hogy azonnal állítsa le „törvénytelen cselekményét”, forduljon vissza, vagy „számolnia kell a következményekkel”, de a hajó végül sekély vizeken egérutat nyert, és célba juttatta a közeli Second Thomas nevű zátonyon, illetve az immár jelképpé vált ottani hajóroncson tanyát vert filippínó katonáknak szánt élelmiszert.

Peking azt hangoztatja, hogy a szóban forgó területen 1999-ben a Fülöp-szigeteki hajót szándékosan futtatták zátonyra, hogy ezzel az álcával vegyék birtokba a területet, amelyet Kína is magáénak vall. A száz méter hosszú, amerikai építésű Sierra Madrén állítólag alig fél tucat katona húzódott meg. A Fülöp-szigeteki lépés annak idején egyébként egy másik zátony kínai elfoglalására adott válasz volt.

Sajtójelentések szerint legutóbb március 9-én történt tengeri incidens a térségben, amikor egy kínai őrhajó meghiúsította, hogy egy Fülöp-szigeteki ellátóhajó eljusson a zátonyhoz. Akkor Pekingben azt állították, hogy Manila építőanyagot kívánt a helyszínre juttatni. Az ott tartózkodó katonáknak egyébként rendszerint a levegőből dobnak le utánpótlást.

A legutóbbi eset után a kínai külügyi szóvivő írásbeli nyilatkozatban üzente meg Manilának: országa sosem fogja megengedni, hogy a Fülöp-szigetek bármilyen formában elfoglalja a Nansa (Spratly-)szigetcsoport Zsen'aj zátonyát, ahogyan azt Kínában nevezik.

Hung Lej akkor úgy vélte, hogy az akcióval Manila a feszültséget akarta fokozni. Úgy fogalmazott: a Fülöp-szigetek nem tud változtatni azon a tényen, hogy a Nansa-szigetek felett Kína rendelkezik szuverenitással, és nem ingathatja meg Kína elszántságát sem arra, hogy megvédje azt.

Kína történelmi alapú érveléssel vallja területe részének a Dél-kínai-tenger szigeteit és a környező vizeket, miközben kétoldalú tárgyalásokat ajánl a vita rendezésére Vietnamnak, a Fülöp-szigeteknek, Malajziának és Bruneinek.

Manila a közelmúltban az ENSZ döntőbíróságához fordult Kínával fennálló vitájával, de Peking a múlt héten közölte, ebben az eljárásban nem kíván részt venni.

Hirdetés