2014. március. 20. 16:51 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 20. 16:46 Világ

Kitiltották Romániából az Új Magyar Gárda tagját

Öt évre nemkívánatos személlyé nyilvánították Mikola Bélát, az Új Magyar Gárda tagját Romániában. Az ítélet alapfokon született meg, megtámadható ugyan, de már most végrehajtható.

Öt évre nemkívánatos személlyé nyilvánították Romániában Mikola Bélát, az Új Magyar Gárda tagját - közölte csütörtökön a román Mediafax hírügynökség. A döntést a Romániában élő magyar állampolgárról a bukaresti ítélőtábla hozta meg a román belügyminisztérium kezdeményezésére. Az ítélet alapfokon született meg, az értesítéstől számított tíz napon belül támadható meg, de már most végrehajtható.

A román belügyminisztérium hétfőn közölte, hogy négy magyar állampolgár, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselője, Szávay István és Zagyva György Gyula egy évig nem léphet be Romániába. Ugyancsak egy évre kitiltották Romániából Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg tagját és Mikola Bélát. Mikolának a nemkívánatos személlyé nyilvánítását is kezdeményezte a belügyi tárca. A román hatóságok szerint neki marosvásárhelyi lakcíme van.

A négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.

A román belügyminisztérium a március 10-ei marosvásárhelyi autonómiatüntetés után jelentette be a négy magyar állampolgár elleni intézkedést. Előzőleg Traian Basescu román államfő kérte a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását Romániából.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.