2014. március. 18. 15:03 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. március. 18. 19:40 Világ

Biden: földfoglalás történt a Krímen; erősítik a NATO-t

Az Egyesült Államok a jövőben pótlólagos lépéseket tesz a NATO megerősítéséért – mondta kedden Varsóban Joe Biden amerikai alelnök, miután tárgyalt Donald Tusk lengyel kormányfővel. Közben a német kancellár azt nyilatkozta, hogy Oroszország továbbra is tagja a G8-csoportnak, a francia külügyminiszter viszont a tagság felfüggesztéséről beszélt.

Biden a Tuskkal közösen tartott sajtótájékoztatón "földfoglalásnak" nevezte a krími orosz katonai intervenciót, és megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét a NATO-szövetségesek biztonságának szavatolása mellett.

Az amerikai alelnök megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét a NATO-szövetségesek biztonságának szavatolása, valamint amellett, hogy 2018-ra befejezi a rakétavédelmi rendszer kiépítését Lengyelországban. Hangsúlyozta, hogy a kollektív biztonsági garanciák továbbra is a NATO alapkövét jelentik.

Biden hamarosan Vilniusban a litván, a lett és az észt államfővel egyeztet az ukrajnai válságról. A három balti állam, csakúgy mint Lengyelország, közvetlenül határos Oroszországgal.

Közben Barack Obama amerikai elnök európai találkozóra hívta jövő hétre a G7-es országok vezetőit Ukrajna ügyével kapcsolatban – jelentette az AP hírügynökség.

Mi újság a G8-cal?

A német kancellár kedden Berlinben megerősítette, hogy Oroszország továbbra is tagja a G8-csoportnak. A hét legfejlettebb ipari államot és Oroszországot összefogó csoporttal kapcsolatban mostanáig csupán az történt, hogy felfüggesztették az oroszországi Szocsiba tervezett csúcstalálkozó előkészítését – mondta Angela Merkel egy sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy tagja-e még Oroszország a csoportnak.

Angela Merkel hangsúlyozta, hogy a találkozó előkészületeinek felfüggesztésén kívül semmilyen döntést nem hoztak. A német kancellár nyilatkozata előtt nem sokkal viszont Laurent Fabius francia külügyminiszter azt mondta, hogy felfüggesztik Oroszország tagságát a G8-csoportban.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.