2014. március. 18. 15:04 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 18. 15:42 Világ

Megtorolja az uniós szankciókat Oroszország

Oroszország kedden élesen bírálta az Európai Uniót, amiért szankciókkal sújtotta a Krím Oroszországhoz csatlakozásában érintett orosz tisztviselőket és törvényhozókat, és jelezte, vissza fog vágni.

"Nem vezet sehova, ha Oroszországgal az erőszak nyelvén beszélnek, szankciókkal fenyegetik meg állampolgárait" - írta közleményében az orosz külügyminisztérium. "A büntetőintézkedések bevezetése nem a mi választásunk, azonban nyilvánvaló, hogy az ellenünk bevezetett szankciók nem maradnak megfelelő válasz nélkül az orosz fél részéről" - tették hozzá. 

Oroszország egyben megerősítette, hogy kész az együttműködésre minden, az ukrajnai helyzet normalizálásában őszintén érdekelt nemzetközi partnerével. 

Az orosz külügyminisztérium úgy fogalmazott, "ideje lenne, hogy az Európai Unió megértse, az ukrajnai válság oka nem Oroszországban rejlik, hanem az egyes ukrajnai politikai erőkben és külföldi támogatóikban".     Brüsszelnek az a törekvése, hogy Ukrajnát "mesterséges" választás elé állítsa az EU és Oroszország között, mély belpolitikai válsághoz, alkotmányellenes fordulathoz vezetett Kijevben - olvasható a közleményben. 

Az Európai Unió Ukrajna kérdésének szentelt legutóbbi csúcstalálkozója is arról tanúskodott, Brüsszelben továbbra sem érzik kényelmetlenül magukat amiatt, hogy olyan emberekre hagyatkoznak, akik nem hajlandóak meghallgatni az ukrán nép véleményét, és teljesen az ultraradikális, nacionalista Jobboldali Szektor vezetésének ellenőrzése alatt állnak.

Éppen ezekkel az emberekkel készül az Európai Unió hamarosan aláírni az uniós társulási megállapodás politikai részét - írta az orosz külügyi közlemény.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.