2014. március. 18. 08:51 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 18. 08:48 Világ

Az ENSZ Közgyűlése is megvitatja az ukrán helyzetet

Kijev kérésére plenáris ülésen foglalkozik az ukrajnai helyzettel az ENSZ közgyűlése.

Az ENSZ Közgyűlése Kijev kérésére csütörtökön plenáris ülésen foglalkozik az ukrajnai helyzettel - közölte hétfőn Afaf Konja, a közgyűlés elnökének szóvivője. Hozzátette, hogy a meghívót már továbbították a tagországoknak.

Oroszország szombaton megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában a Washington által beterjesztett határozatot, amely törvényellenesnek nyilvánította volna a Krím jövőbeni státusáról tartandó népszavazást. A dokumentum állást foglalt volna Ukrajna "szuverenitása, függetlensége, egysége és területi épsége" mellett.

Miután Moszkva a BT-ben megvétózta a határozatot, Kijev és a pártját fogó országok az ENSZ Közgyűlésében szeretnének elfogadtatni egy hasonló szövegű dokumentumot.

A közgyűlésben ehhez egyszerű többség is elegendő, de dokumentum jogilag nem lesz kötelező érvényű, csak ajánlás jelleggel bír majd.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?