2014. március. 16. 15:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. március. 17. 08:17 Világ

A maláj pilóta utolsó üzenetét találgatják

A maláj rendőrség nyomoz annak a két pilótának az ügyében, akik az eltűnt maláj utasszállító repülőgépet vezették. Egyikük házából lefoglalták a szimulátort. Az is talányos, hogy elköszönés után teljesen lekapcsolták a kommunikációs eszközöket.

Miután szombaton a maláj miniszterelnök közölte, hogy az egy héttel korábban eltűnt Malaysia Airlines-utasszállítót eltérítették, majd órákig a levegőben tartották, mielőtt végleg eltűnt, a hatóságok megpróbálják lenyomozni a pilótákat.

Egyikük, az 53 éves Zaharie Ahmad Shah lakásán házkutatást tartottak, amely során lefoglalták a férfi otthon repülőgép-szimulátorát, hogy kielemezzék – írja a Fox News. Azt is vizsgálják, hogy milyen műszerészek nyúlhattak a géphez, mielőtt az a levegőbe emelkedett.

A rendőrség a 27 éves másodpilóta Fariq Abdul Hamid házában is házkutatást tartott.

A brit Mail on Sunday szerint Zaharie fanatikus rajongója volt az ellenzéki Anwar Ibrahimnak, és félő, hogy miután a politikust bebörtönözték szodómia miatt, egyfajta tiltakozásul térítette el a gépet.

Különösnek tartják azt is, hogy a pilótafülkéből az irányítótoronynak küldött utolsó szóbeli üzenet egy nyugodt "Itt minden rendben, jó éjszakát" volt, amelyet a vietnami légiirányítás hallott, majd nagyjából ugyanekkor a gépen lekapcsolták manuálisan a kommunikációs eszközöket.

A Malaysia Airlines MH370-es járata 239 személlyel a fedélzetén tűnt el. Egy darabig tragédiára gyanakodtak, de egyre több jel mutat arra, hogy a gépet eltérítették, a kommunikációs eszközeit szándékosan lekapcsolták, és ezt követően még legalább hét órán át repültek vele.

Hirdetés