2014. március. 11. 06:46 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 11. 09:03 Világ

Már nem csak a repülési útvonal mentén keresik az eltűnt gépet

Kiterjesztették az eltűnt Boeing 777-es utasszállító repülőgép utáni kutatást, s a keresés most már kiterjedt a Maláj-félsziget nyugati oldalára is – közölte kedden a malajziai légitársaság.

A délkelet-ázsiai ország ellenkező oldaláról és egy jóval délebbre eső térségről van szó, mint ahol eddig keresték – eredménytelenül – a fedélzetén 239 emberrel szombaton eltűnt, Pekingbe tartó járatot.

A Malaysian Airlines közleménye szerint a gép roncsait most már nemcsak az előírt repülési útvonal mentén keresik. "A figyelem középpontjába a Maláj-félsziget nyugati oldalán Malaka-szoros került", miután a feltételezések szerint a gép pilótái megpróbálhattak visszatérni Kuala Lumpur repülőterére, Subangba – áll a közleményben.

A vietnami hadsereg vezérkari főnökének helyettese közben közölte: parancsot adott arra, hogy mentőalakulataik terjesszék ki az eltűnt repülőgép utáni szárazföldi kutatást északi irányban, egészen az ország Laosszal és Kambodzsával közös hármas határáig. A két bejelentés jól tükrözi, hogy a hatóságok előtt mekkora feladatként tornyosul az egyelőre támpontok nélküli kutatás a radarképernyőkről vészjelzés nélkül eltűnt utasszállító gép után.

A thaiföldi rendőrség gyanúja szerint a két, lopott útlevéllel utazó férfi talán nem terrorista, hanem menedékkérő volt. "A jegyfoglalásból ítélve, ha a céljuk terrorizmus lett volna, akkor megjelölik az útvonalat és a gépet, amellyel utazni szeretnének. De csak a leginkább költséghatékony jegyet kérték, és nem határozták meg sem az útvonalat, sem a járatot" – mondta Pattaja üdülőváros rendőrfőnöke, ahol a jegyeket lefoglalták a gépre.

A rendőrség közlése szerint a lopott útlevéllel utazók egyike egy 19 éves iráni férfi volt, aki a jelek szerint Németországba akart kivándorolni.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.