2014. március. 10. 20:35 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 11. 08:31 Világ

A kormányalkalmazottakon csattanhat a gázai postarablás

Álarcos fegyveresek raboltak ki hétfőn egy postát Gázavárosban: félmillió dollárt (110 millió forintot) zsákmányoltak. A palesztin ellenőrzésű Gázai övezet politikailag nem éppen békés vidék, de erőszakos bűncselekmények eddig viszonylag ritkán fordultak elő. A rendőrség szerint a postarablók meglőttek egy biztonsági őrt.

Az övezetet irányító Hamász palesztin radikális szervezet postahivatalokon keresztül juttatja el a körülbelül 40 ezer kormányalkalmazott havi fizetését. A márciusi kifizetések szerdán kezdődnek, a postákon ezért sok készpénzt tartanak.

A Hamász azt hangoztatja, hogy választási győzelmük óta biztonságosabbá tették a területet.

A szervezet december óta csak részfizetést ad a kormányalkalmazottaknak, akik közül sokan egyre inkább eladósodnak. A gazdaság helyzetét az is súlyosbítja, hogy Kairó a közelmúltban szigorította a Gáza és Egyiptom közötti határszakasz blokádját.

A Hamász az Egyiptomban terrorcsoportnak nyilvánított iszlamista Muzulmán Testvériségből alakult. Az egyiptomi kormány ezért tavalyi hatalomra kerülése óta számtalan intézkedést hozott a gázai gazdaság gyengítésére. Felrobbantották például az Egyiptomból odavezető körülbelül 1200 csempészalagút közül majdnem mindegyiket.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.