2014. március. 10. 10:04 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 10. 13:03 Világ

Elrabolták egy ukrán laktanya parancsnokát

Nem ismeri el a krími parlament Oleh Abszaljamov kinevezését az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) krími részlegének élére – jelentette hétfőn az UNIAN hírügynökség a parlament sajtóosztályára hivatkozva. Arról is beszámoltak, hogy a krími Bahcsiszerájban oroszbarát önkéntesek elrabolták a helyi ukrán laktanya parancsnokát.

"A Krím nem egyszer nyilvánította ki, hogy az újsütetű ukrajnai álhatóságok által alkotmányellenesen elfogadott lépéseknek a Krími Autonóm Köztársaság területén nincsen jogi érvényük. Az úgynevezett "ügyvivő" ukrán elnök, Olekszandr Turcsinov törvényellenesesen járt el, amikor rendelettel kinevezte Abszaljamovot az SZBU krími főosztályának élére" – áll a krími parlament sajtóosztályának közleményében. 

A közlemény emlékeztet, hogy a parlament március 6-án "határozatot fogadott el a Krími Autonóm Köztársaság végrehajtó szervei rendszerének és szerkezetének átalakításáról", és létrehozták a Krími Autonóm Köztársaság Biztonsági Szolgálatát, amelynek élére a krími miniszterelnök – "a krími alkotmánynak és a krími parlament házszabályának megfelelően" – a múlt csütörtökön Petro Zimát nevezte ki. Olekszandr Turcsinov szombaton írta alá a kinevezésről szóló rendeletet.

Az UNIAN hírügynökség közben arról is hírt adott, hogy a krími Bahcsiszerájban vasárnap délután oroszbarát önkéntesek elrabolták a helyi ukrán laktanya parancsnokát, Volodimir Szadovnyik alezredest. Oroszbarát aktivisták csoportja délután öt óra tájban erőszakkal egy gépkocsiba tuszkolta a laktanyába visszatérő alezredest, és ismeretlen irányba távozott vele.

A parancsnokot utoljára az Orosz Egység párt bahcsiszeráji irodájában látták, de amikor az ukrán katonák felkeresték a pártirodát, hogy követeljék Szadovnyik elengedését, közölték velük, hogy az alezredes nincs ott – jelentette a Szabadság Rádió (a Szabad Európa ukrán adása) krími katonai forrásokra hivatkozva.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?